Gyurcsány szerint a Demokratikus Koalíció a jövő pártja (VIDEÓ)


-A A+

A DK a jövő pártja, a jövő polgári Magyarországának az egyik pártja - mondta Gyurcsány Ferenc a fővárosi Hungexpo egyik csarnokában tartott szombati tisztújító kongresszuson. A politikus egy gitárral a nyakában érkezett, utalva az új pártlogójukhoz kapcsolódó internetes kampányra.A pártelnök felszólította hallgatóságát: mutassák meg, hogy ez a föld nem a reménytelenség vidéke, van alternatívája a menekülésnek, a semmittevésnek, a meghunyászkodásnak. Kijelentette, oka van annak, hogy a demokratikus sokaság azt kívánja, minél előbb, lehetőleg 2016-ban előrehozott választásokat tartsanak. Szavai szerint ehhez nem elég elküldeni a jelenlegi rezsimet, mert ez a feladatuk könnyebbik fele. A DK-nak az a dolga, hogy 2016-ra megmutassa, képes másokkal együtt kormányozni Magyarországot, hogy mindenki láthassa a Demokratikus Koalíció kormányzóképes erő - fogalmazott. Leszögezte, azt szeretné, ha minél többen látnák és hinnének abban, hogy a DK a jövő pártja, a jövő polgári Magyarországának az egyik pártja.

A Fidesz szerint a baloldalon semmi sem változik, teljesen mindegy, milyen új logókat rajzolnak maguknak, ők ugyanazok, akik egyszer már tönkretették az országot - reagált a kormánypárt a Demokratikus Koalíció (DK) szombati tisztújító kongresszusára. Gyurcsány Ferenc nem veszi tudomásul, hogy a magyarok nem kérnek többet sem belőle, sem a szélsőséges politikájából,  még mindig hatalomra tör, és újra megválasztatja magát - írta az MTI-hez eljuttatott közleményében a Fidesz-frakció. A közleményben úgy fogalmaznak: "Gyurcsány Ferenc IMF-hitelbe taszította hazánkat, devizahitelbe és munkanélküliségbe a magyarokat. Háromszorosára emelte a gáz árát, a gyermekesektől elvette a családi adókedvezményt, a nyugdíjasoktól egy havi nyugdíjat, a munkavállalóktól a fizetésük felét".

Szavai szerint a kongresszussal folyamatot indítanak el, amely megmutatja, hogy képesek többet mondani és tenni a rendszer tagadásánál, képesek megmondani, hogy mi történik annak bukása után. Hangsúlyozta, hogy 1998 körül a magyar jobb- és baloldal értő része ugyanazt értette a polgári Magyarország alatt, azóta viszont ezt az álmot is "ellopta, megbecstelenítette" a Fidesz vezette jobboldal. Leszögezte, a polgári Magyarország nem keresztény, "ahogy ők használják" nem nemzeti, és nem jobboldali. Kiemelte, hogy a polgári Magyarország a teljesítmény és a demokratikus jogállam tiszteletére épül, és a nyugatos Magyarországot jelenti. Aki Keletre néz, az nem polgári, hanem régi-új világot, az urakat és szolgákat, önkényt akar - mondta.

A polgári Magyarországon, ha valaki elindul egy közbeszerzési pályázaton, akkor azon múlik, hogy nyer-e, hogy az övé a legjobb teljesítmény és a legjobb ár - folytatta. Simicska Lajosra utalva közölte: míg "pártpénztárnok voltál, amíg oligarcha voltál, addig mindegy, hogy mit ajánlottál, akkor nyertél". Amikor pedig szembefordult "a keresztapával", akkor pedig veszít a pályázatokon - emelte ki.

Gyurcsány Ferenc azt mondta, hogy a többségi társadalom 25 éve nem tud kibeszélni bizonyos társadalmi konfliktusokat, mert nincsenek hozzá szavak. Létező problémának nevezte, hogy roma csoportok egymással, vagy nem roma csoportokkal kerülnek konfliktusba. Azt kérte, hogy a demokraták találják meg azt a nyelvet, amelyen jóhiszeműen és tisztességgel tudnak beszélni erről a konfliktusról, különben 2018-ban arról fognak beszélni, hogy a "neonáci Jobbik" miért esélyes az ország vezetésére. "Merjetek szembenézni vele, vagy az ördögé lesz Magyarország. Az ördögöt ma neonácizmusnak hívják, amelynek a képviselőjét Jobbiknak nevezik Magyarországon" - jelentette ki.

Orbán még a saját pávatáncát sem képes járni 

Megszégyenültünk és világossá lett, hogy a miniszterelnök még a saját pávatáncát sem képes járni - értékelte Orbán Viktor miniszterelnök Angela Merkel német kancellárral, illetve Vlagyimir Putyin orosz elnökkel folytatott találkozóit. Hozzátette, eközben elmaradt a magyar kormányfőnek a lengyel Jaroslaw Kaczynskival, az ellenzéki Jog és Igazságosság pártelnökével tervezett találkozása. A politikus kijelentette: a miniszterelnök kellően bátor volt visszaszólni Angela Merkelnek az illiberális és a liberális demokrácia vitájában. Amikor viszont egy héttel később Vlagyimir Putyin úgy beszélt az ukrán-orosz konfliktusról, mintha ahhoz semmi köze nem lenne, akkor Orbán Viktor néma maradt - tette hozzá. Ezzel elárulta Magyarország azon részét, amelyik úgy gondolja, hogy a Nyugathoz tartozunk, hajbókolt az "agresszor" orosz elnöknek, csendben tűrte tirádáit, de egy szava nem volt a hazáját védő ukrán néphez - fogalmazott. Saját és Vlagyimir Putyin korábbi találkozóiról azt mondta, 2006 vagy 2008 Putyinja nem azonos 2002 vagy 2014 Putyinjával, ahogy 1992 Orbánja sem azonos 2014 Orbánjával.

Nem csak a kárpátaljai magyarok fontosak

Az ukrán konfliktusról leszögezte, nem ért egyet azzal, hogy a magyar kormány csak azokért emel szót, akik magyar nemzetiségűként kockáztatják az életüket Ukrajnáért, mert számára minden emberi élet fontos. "Ha emiatt hazaárulók vagyok, hát vállalom" - tette hozzá.

A demokrácia önérték, de nem önmagáért való érték - folytatta, hozzátéve, a DK ezért nem megy el informálisan tárgyalni Orbán Viktorral. Nem paroláznak a miniszterelnökkel, hogy tét nélkül való külpolitikai kérdésekről beszélgessenek vele a dolgozószobájában - üzent a frakcióval rendelkező ellenzéki pártoknak. Kijelentette, hogy egy demokratikus politikai rendszerben a miniszterelnök meghívásának eleget tesznek, "de ez nem az". Nem mennek el azért, hogy a kormányfő kabinetfőnöke felhívhassa Angela Merkel kabinetfőnökét és azt mondhassa neki, a miniszterelnök máris tárgyalt az ellenzékkel - tette hozzá. Orbán Viktor nem tárgyalt az ellenzékkel, megszégyenítette őket, akik "ezt tűrték és mosolyogtak hozzá" - fogalmazott.

Úgy fogalmazott: aki legalizálja Orbán Viktor rendszerét és vele parolázik a lényeg említése nélkül, az nem a rendszer bukását, hanem annak fennmaradását segíti elő. Nem érdemes politikát játszani azoknak, akik képtelenek megérteni az orbáni rendszer lényegét és abban az ellenzék szerepét, "csókoltatom őket" - mondta.

A tisztújító kongresszuson a Demokratikus Koalíció tagjai két évre választanak elnököt, öt alelnököt és maximum tíz fős elnökséget. Az elnöki címért egyetlenként a DK-t jelenleg is vezető Gyurcsány Ferenc indul. A kongresszuson mutatják be a párt új logóját, erről a napokban egy Facebook-kampányt is indítottak. A kongresszus után megújul a párt hivatalos honlapja is.

Alább a hvg.hu helyszíni riportja:

https://www.youtube.com/watch?v=dXHQcp5zrbg








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X