Hajléktalanokat kért meg a pápa, hogy osszák szét a könyvét
Ferenc pápa nagyböjt első vasárnapján "keresztény zsebkönyvet" ajándékozott a vatikáni Szent Péter téren levő hívőknek. A zsebben elférő, harmincoldalas könyvecskét többek között száz római hajléktalan osztotta szét a pápának a téren délben mondott beszéde után.
Az egyházfő úgy fogalmazott, hogy a kiadványt útmutatónak szánta a bátor keresztények számára, jótanácsokkal a hívő ember mindennapi életéhez.
A Ferenc pápa által összeállított könyvben szerepel a tízparancsolat, az erények és bűnök felsorolása, valamint pápai útmutatást ad ahhoz is, miként kell a hívőknek helyesen gyónniuk.
Nem ez az első alkalom, hogy Ferenc pápa keresztény útmutatásként szolgáló könyveket oszt vasárnap a Szent Péter téren. Decemberben a hívők ingyenes imakönyvet kaptak az alapvető imádságokkal, ezt megelőzően az evangélium zsebkönyv formátumú kiadását, valamint rózsafüzért is gyógyszeres dobozra emlékeztető csomagolásban, "a lélek gyógyítására".
Vasárnap Ferenc pápa és a római kúria mintegy száz tagja, közöttük bíborosok és püspökök, húsvét előtti lelki gyakorlatra vonultak vissza a Rómától alig harminc kilométerre levő Ariccia egyik kolostorába, ahogyan tavaly is történt. Ferenc pápa az első egyházfő, aki a nagyböjti lelki gyakorlatot paptársaival nem a Vatikánban tartja. Az egyházfő és a kúria tagjai autóbusszal indultak Aricciába. Pénteken térnek vissza a Vatikánba, így addig elmaradnak a magánaudienciák és az általános meghallgatások is.
- 40121 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 40124 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 40124 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 40125 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 40126 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 40127 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni