Tiszavasvári a Jobbik fővárosa marad


-A A+

Óriási eredménynek tartja Vona Gábor, a Jobbik elnöke, hogy Fülöp Eriket újraválasztották Tiszavasvári polgármesterévé a vasárnapi időközi választásokon, ráadásul a 2010-es voksolásnál nagyobb arányú támogatottsággal.fuloperik 121028 01

Vona Gábor hétfő reggel a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában azt mondta: az eredmény azt bizonyítja, hogy a Jobbik nemcsak ismeretlenül képes megszerezni a bizalmat, hanem két év városvezetés után is újra meg tud nyerni egy választást.

Kérdésre válaszolva a pártelnök leszögezte: a Jobbik semmiképpen sem akar részt venni az Együtt 2014 mozgalomban, és "óvja" is a részvételtől az országot, mert szerinte "subát gubára" nem érdemes cserélni. Hangsúlyozta: Bajnai Gordon, az Együtt 2014 egyik vezetője az elmúlt 20-22 évben tett néhány olyan dolgot közéleti szereplőként, amelyeket "nem írunk majd bele Magyarország aranykönyvébe".

A tiszavasvári időközi önkormányzati választás nem jogerős végeredménye szerint Fülöp Erik 2411 voksot szerzett. A Fidesz által támogatott Ráduly Zsoltra (Tiszavasváriért Közéleti Egyesület) 1707, az MSZP színeiben induló Timári Istvánnéra 499, a Budapesti-Pest Megyei SZEM-pont Egyesület jelöltjére, Aleva Istvánra pedig 116 szavazat érkezett. A választásra jogosult 10 111 választópolgár közül 4 733-an járultak az urnákhoz, ami 46,81 százalékos részvételi arányt jelent.

A településen a polgármester megválasztása mellett az új képviselő-testület összetételéről is döntöttek a szavazók. A nem hivatalos végeredmény szerint a 12 fős önkormányzati testületbe a polgármesterrel együtt hat tagot a Jobbik, kettőt a Tiszavasváriért Közéleti Egyesület delegálhat, egy képviselőjelölt pedig függetlenként jutott be. Három további induló a kompenzációs listán juthat be, erről végleges eredmény hétfőn várható.

tiszavasvari"Az az út, amelyet 2010-ben megkezdtük, a tisztesség útja volt, a választópolgárok pedig újra biztosítottak a támogatásukról" - mondta Fülöp Erik, Tiszavasvári jobbikos polgármestere az MTI-nek. A régi-új városvezető szerint nagyon sok feladat áll még az új testület előtt, amely a következő két évben az eddigiekhez hasonló mentalitásban szeretné folytatni a város érdekében végzett munkáját.

Fülöp Erik vasárnapi győzelmével egyébként megismételte 2010-es győzelmét: a két évvel ezelőtti önkormányzati voksoláson 2692 szavazatot szerezve, a mostanihoz hasonló különbséggel utasította maga mögé a települést addig vezető, független színekben induló Rozgonyi Attilát (1927 szavazat). A harmadik helyen akkor az MSZP, negyedik helyen pedig a Civil Mozgalom jelöltje végzett, szavazatszámban jelentősen elmaradva a másik két indulótól.

Az időközi voksolást azért kellett megtartani a Tisza-parti városban, mert az önkormányzat augusztus 1-jén feloszlatta önmagát. A várost addig vezető Jobbik ugyanis kisebbségbe került az önkormányzati testületben hét helyi képviselő frakcióalapítási szándéka miatt. Közülük két fideszes, szintén kettő a Jobbikból kivált, valamint három független helyi képviselő volt.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X