Ukrajnában ezreket köröznek szolgálatmegtagadás miatt


-A A+

Katonai szolgálatmegtagadás miatt nyolcezer ember ellen adtak ki körözést a hatóságok a nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszk megyében - írja a Vesti ukrán hírportál nyomán az MTI.

Nyugat-Ukrajnában egyre gyakrabban fordul elő, hogy a hadkötelesek kibújnak a katonai mozgósítás alól. Jurij Veranovszkij, a megyei hadkiegészítő parancsnokság helyettes vezetője közölte, hogy többségük nem tartózkodik lakhelyén, a falusi elöljárók pedig nem hajlandóak segítséget nyújtani a behívók átadásához. A hadkiegészítő parancsnokság információi szerint egy részük külföldre távozott, mások pedig otthonukban bujkálnak, és nem nyitnak ajtót.

Az ukrán törvények szerint a szolgálatmegtagadók kettőtől öt évig terjedő börtönbüntetéssel sújthatók. Jogi szakértők azonban kételkednek abban, hogy a bíróságok ilyen büntetéseket fognak kiszabni rájuk. Rosztiszlv Kravec jogász szerint minden bíró megértően fog viszonyulni például ahhoz a kétgyermekes apához, aki nem akar háborúba menni. A Vesti szerint azonban Ukrajnában valóságos hajtóvadászat indult azok ellen, akik kibújnak a katonai szolgálat teljesítése alól. Odessza megyében már több száz bűnvádi eljárást indítottak, Lemberg megyében pedig negyvennél több ilyen eljárás kezdődött.

Az ukrán hadsereg vezérkari főnöksége január végén közölte, hogy Kárpátalján bújnak ki legtöbben a mozgósítási kötelezettség teljesítése alól. Petro Porosenko ukrán államfő január közepén írta alá az újabb katonai mozgósításról szóló rendeletet. A mozgósítás három szakaszból áll. Az első január 20-án vette kezdetét és 90 napig tart, a második várhatóan áprilisban és 20 napos lesz, az utolsó pedig júniusban és szintén 20 napig tart majd. Idén mintegy 200 ezer ukrán állampolgárt kéne mozgósítani, továbbá 40 ezret behívni rendkívüli katonai szolgálatra. Tavaly három hullámban mozgósították a hadköteleseket Ukrajnában.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X