Új népesedési csúcsra számítanak az idén Kínában


-A A+

A családtervezési politika lazítása miatt már az idén új népesedési csúcsra számítanak a szakemberek Kínában: a 18 milliót is meghaladhatja az éves népszaporulat.

Részben a tavaly életbe léptetett kedvezmények miatt 2014-ben 470 ezerrel többen jöttek a világra, mint egy évvel korábban, s ezzel a népesség 16,87 millió fővel gyarapodott a világ legnagyobb lélekszámú országában.

Kínai demográfusok arra számítanak, hogy 2015 végére az éves népszaporulat eléri vagy meghaladja a 18 milliót. Sajtóértesülések szerint a várható további kedvezmények miatt e szám a következő 5-8 évben csak növekedni fog. Körülbelül 6,6 millió olyan párról tudnak, amelynél az egyik szülő egyke, s újabb gyermeket vállalnának.

Az "egykepolitika" néven ismertté vált népességszabályozást az 1970-es évek végén hirdették meg, de 1999-ben még mindig több mint 18 millió újszülöttet vettek nyilvántartásba a kínai kórházakban. 2006 után a számuk nagyjából stabilnak mutatkozott, hivatalos adatok szerint évente átlagosan 16,4 millió volt.

2013 végétől 31 tartományból 29 élt a szabályok enyhítésének újabb központi lehetőségével, ami azt jelenti, hogy minden olyan házaspár, amelyben a férj, vagy a feleség egyke, két gyermeket is vállalhat. A tavalyi év végéig 1,07 millió házaspár nyújtotta be kérelmét a második gyermek vállalására. A családtervezési politika már kezdettől fogva lehetőséget adott egynél több gyerek vállalására a nemzetiségiek és azon vidékiek számára, akiknek az első gyermeke lány volt. Később azoknak a családoknak is megadták a felmentést, ahol mindkét szülő egyke volt.

Kínának a társadalom gyors ütemű elöregedésével járó gondjait a születésszabályozással nem lehet megoldani, azzal csak valamelyest ki lehet tolni a népességfogyás időpontjának kezdetét - fogalmazott Jüan Hszin, a tiencsini Nankaj Egyetem professzora a China Daily című angol nyelvű napilapban. Becslések szerint a 65 év felettiek aránya 2050-re a teljes népesség egyharmadára fog nőni. Kevesebb mint négy évtized múlva a népesség egyötöde lesz 80 éves, vagy idősebb Kínában.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X