Észak-Korea fogva tart egy kanadai lelkészt


-A A+

A kanadai kormány megerősítette, hogy Észak-Korea fogva tartja a torontói Fény Koreai Presbiteriánus Egyház egyik kanadai lelkipásztorát, aki január végén humanitárius misszióra indult a világtól elzárt kommunista országba - mondta csütörtökön a lelkész családja.

Lisa Pak, az egyház szóvivője azt mondta, a kanadai külügyminisztérium tisztségviselői értesítették a 60 éves, koreai etnikumú Hyeon Soo Lim családját a férfi fogva tartásáról. A szóvivő közölte, Lim ellen vádat emeltek az észak-koreai hatóságok, de azt nem tudta megmondani, hogy pontosan miért.

A lelkész január 31-én indult el Észak-Koreába, ahol rendszeresen segíti egy szanatórium, egy csecsemőotthon és egy árvaház munkáját. Családja és egyháza azóta nem hallott róla. A férfi eddig több mint százszor utazott a külvilágtól szinte teljesen elzárt kommunista országba.

Pak korábban leszögezte, hogy Lim utazása semmiképpen sem politikai, hanem missziós jellegű volt. A lelkésznek az eredeti tervek szerint február 4-én kellett volna elhagynia Észak-Koreát.

Észak-Korea korábban több amerikai állampolgárt őrizetbe vett vallási okokból, akiket jellemzően a rendszert felforgató tevékenységekkel vádoltak meg, de hosszabb-rövidebb fogva tartást követően - vélhetően amerikai diplomáciai lobbi eredményeként - szabadon engedték őket.

Kanada 2010-ben felfüggesztette diplomáciai kapcsolatait a kelet-ázsiai kommunista rezsimmel, és 2011-ben az észak-koreai atomrobbantásokra válaszul szankciókat vezetett be Phenjannal szemben.








EZT OLVASTA MÁR?

X