Mariupol felé nyomulnak az orosz szakadárok


-A A+

A kelet-ukrajnai harctérről érkező jelentések szerint a szakadárok az Azovi-tenger partján lévő Mariupol felé próbálnak előrenyomulni: a frontvonalon lévő Sirokine települést két nap alatt másodjára ostromolták péntekre virradóra az érvényben lévő tűzszünet ellenére - adta hírül a szektor katonai szóvivője pénteken.

Oleh Szusinszkij elmondta, hogy az éjjel újabb ostromot indítottak a településnél lévő ukrán állások ellen, amelyeket gránátvetőkkel és kézi lőfegyverekkel lőttek. A tűzharc estétől reggelig tartott, mire végül sikerült az ukrán fegyveres erőknek visszaverniük az oroszbarát szakadárok rohamát. A települést már egy nappal korábban is megrohamozták a szakadárok, de nem jártak sikerrel.

A minszki megállapodás szerint február 15-én kellett volna a tűzszünetnek életbe lépnie, a szakadárok azonban folytatták a két megyeszékhely között fekvő, kulcsfontosságú közlekedési csomópontnak számító Debalceve ostromát, ahová nehéztüzérségi támogatás mellett később benyomultak. Az ukrán hadvezetés azt a döntést hozta, hogy a katonák életét menti inkább, ezért kiadta a parancsot a település feladására, és a csapatok kivonulására. A legfrissebb adatok alapján több mint háromezer katona hagyta el a települést, közben 19-en estek el és 135-en sebesültek meg, mivel a szakadárok a kivonulás útvonalát is folyamatos tűz alatt tartották. 

Sirokine az ukrán ellenőrzés alatt álló Mariupol és a tavaly augusztusban orosz katonai segítséggel a szakadárok által megszállt Novoazovszk között fekszik. Mariupol fontosságát az adja, hogy azon az úton van, amelyen keresztül Oroszország szárazföldi összeköttetést létesíthet a törvénytelenül elcsatolt Krím félszigettel.       

Anatolij Sztelmah, a kijevi hadműveleti parancsnokság szóvivője pénteki sajtótájékoztatóján közölte, hogy csütörtök estétől péntek reggelig 14 alkalommal nyitottak tüzet a szakadárok ukrán állásokra. Megerősítette, hogy Sirokine ellen indítottak ostromot a szakadárok, de nem jártak sikerrel. Szavai szerint huzamosabb ideje a támadások java része Donyeck térségére koncentrálódik. A közeli településeket akna- és gránátvetőkkel, valamint kézifegyverekkel lőtték, nehézfegyvereket nem vetettek be. 

A február 12-i minszki megállapodás elrendelte, hogy a tűzszünet életbe lépése után kezdjék meg a szemben álló felek a nehézfegyverek hátrébb vonását a frontvonaltól, amit állítólag mindkét oldalon meg is kezdtek. Ugyanakkor Kijevben hírszerzési információk alapján azt mondják, hogy a szakadárok csak színlelik a nehézfegyverek kivonását, nem a kijelölt területre csoportosítják át azokat, hanem olyan helyekre, ahonnan akár félóra alatt visszaállíthatják azokat a korábbi állásokba.  

Sztelmah aláhúzta, hogy az ukrán fegyveres erők tartják magukat a tűzszüneti megállapodáshoz, a provokációkra nem reagálnak, csak akkor lőnek vissza, ha emberélet kerül veszélybe. Katonai veszteségekről pénteken még nem érkezett hír.








EZT OLVASTA MÁR?

X