Újabb ókori emléket rombolt le az Iszlám Állam


-A A+

Az iraki kormányzat szerint az Iszlám Állam dzsihadista szervezet emberei szombaton szétdúlták egy újabb ókori romváros, Hatra maradványait Észak-Irakban, az IÁ ellenőrzése alatt álló területen.

Az Iszlám Állam (IÁ) tagjai a régészeti emlékeket dózerolják az UNESCO világörökségi listáján is szereplő városban - közölte az iraki idegenforgalmi és régészeti minisztérium a Moszulban állomásozó alkalmazottainak információra hivatkozva. A tárca illetékese hozzátette, hogy más forrásból egyelőre nem tudták megerősíteni ezeket a jelentéseket, és még fényképekkel sem rendelkeznek a pusztításról.

A Reuters hírügynökség a térségben lakóktól viszont szintén arról értesült, hogy az iszlamisták robbantásokat hajtanak végre, és épületeket rombolnak le a szóban forgó területen.  Hatra mintegy 110 kilométerre délre fekszik Moszultól.

Az Iszlám Állam januárban és februárban Moszulban tett tönkre felbecsülhetetlen értékű műtárgyakat és könyvtári könyveket, mert eretnekségnek tekinti ezeket. A dzsihadista csoport csütörtökön az észak-iraki Nimrúd (az ókori Kalhu) régészeti parkjának asszír romjait dúlta szét, és Abdelamir Hamdani iraki régész, a New York-i Stony Brook Egyetem munkatársa már akkor úgy nyilatkozott, hogy "egyértelműen Hatra lesz a következő célpont, ez csak idő kérdése".

Az Al Arabija hírtelevízió korábban bemutatta, hogy milyen pusztítást hajtott végre az Iszlám Állam a moszuli múzeumban, ebből képet kaphatunk arról, hogy milyen módszerekkel  "dolgoznak". 








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X