Az Iszlám Állam miatt kapnak új ruhát az ammáni utcaseprők


-A A+

Lecserélik a jordániai főváros utcaseprőinek narancssárga egyenruháját, mert az túlságosan emlékeztet arra a viseletre, amelyet az Iszlám Állam terroristái adnak kivégzésre szánt túszaikra, köztük a nemrég élve elégetett jordániai pilótára.

Ammán körülbelül hatezer utcaseprője március 20-ától türkiz munkaruhát kap. Az ott élők, valamint a kivégzett pilóta, Maáz al-Kasszaszbe fivérének kérésére döntöttek így.

A türkizkéket a város honlapján és a közösségi hálón végzett felmérés alapján választották ki nyolc szín közül.

Az Iszlám Állam több felvételt is közzétett, amelyen narancssárga ruhában láthatóak a túszaik, akik közül többet kivégeztek: lefejezték vagy élve elégették őket.

A jordániai pilóta kivégzése óriási felháborodást keltett, és utána a közel-keleti királyság növelte a terroristák elleni nemzetközi koalíció kötelékében végrehajtott légicsapásait.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X