A Boko Haram hűséget fogadott az Iszlám Államnak


-A A+

Az Iszlám Állam terrorszervezet elfogadta a nigériai Boko Haram szélsőséges iszlamista csoport hűségnyilatkozatát egy csütörtökön az interneten megjelent hangfelvétel szerint.

A Szíria és Irak egy részét elfoglaló Iszlám Állam üdvözli „dzsihadista testvéreit" a Boko Haramban és Nyugat Afrikában egy az interneten megjelent felvétel szerint. A felvételen Abu al-Adnani szóvivő az Iszlám Állam vezetője, Abu Bakr al-Bagdadi nevében fogadta el a felajánlkozást, és azt tanácsolta, hogy azok a harcosok, akik nem jutnak el Szíriába és Irakba, Afrikában kapcsolódjanak be a küzdelembe.

A nyugati, demokratikus értékeket és tanítást elutasító Boko Haram hat éve kezdett szélsőséges hadjáratba Nigéria, majd később a szomszédos Csád, Niger és Kamerun területén középkori iszlamista tanokat terjesztve, és ezreket ölt meg törekvése során, hogy saját országot hozzon létre ezen a vallási alapon a térségben. Az al-Kaida nemzetközi terrorszervezetből kinőtt Iszlám Államnak ez már sikerült: kalifátust kiáltott ki Irak és Szíria területének egy részén, és hírhedtté vált tömeges kivégzései, túszok lefejezése, kisebbségek elűzése és emberrablások miatt.

Az üzenetben a szóvivő jelentéktelennek minősítette az iraki kormányzati erők ellentámadását Tikrít város térségében, és azt állította, hogy erőik rendíthetetlenek, még nagyobbak és folyamatosan győznek. Az ellenfeleik előrenyomulásáról szóló jelentéseket al-Adnani megtévesztőnek nevezte. Ez a háború a támadásokról és visszavonulásokról szól - mondta.








EZT OLVASTA MÁR?

X