Hét rakétát lőttek az észak-koreaiak a tengerbe


-A A+

Észak-Korea hét rakétával hajtott végre kísérletet csütörtök éjjel, a gyakorlatot az ország vezetője, Kim Dzsong Un személyesen felügyelte – jelentette a dél-koreai hírügynökség a szöuli védelmi minisztériumra hivatkozva. A közlés szerint föld-levegő rakétákról van szó, amelyek az ország keleti partjainál csapódtak a tengerbe.

Dél-Koreában most tartják az éves amerikai-dél-koreai hadgyakorlatot, amelyet Észak-Korea ellene irányuló háborús készülődésnek tekint. Phenjan a gyakorlat kezdetekor, március elején is rakétaindítással fejezte ki rosszallását.

Szöul és Washington állítása szerint a nyolchetes gyakorlat kizárólag védelmi célokat szolgál.

A dél-koreai védelmi minisztérium egyik szóvivője közölte, hogy az ország hadserege fokozta készültségét, és folyamatosan figyeli Észak-Korea katonai tevékenységét.

A két Korea hivatalosan máig hadban áll egymással, mivel a köztük lezajlott háború hadműveleteit lezáró 1953-as tűzszünet után nem kötöttek békeszerződést.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X