Masszív hadgyakorlatok folynak Oroszországban
Oroszország több katonai körzetében folyik hadgyakorlat, miközben Vlagyimir Putyin elnök az Északi flottát is mozgósította. A Kreml azt állította, hogy a váratlan intézkedésnek "nincs köze a világpolitikához".
Az orosz fegyveres erők - a haditengerészet és a szárazföldi egységek - 45.000 tagja vesz részt országszerte, sőt Örményországban is a Putyin elnök által váratlanul elrendelt masszív hadgyakorlatokon.
Putyin parancsa egybeesett a Krím elcsatolásának egyéves évfordulójával és azzal, hogy az orosz elnök tíz nap távollét után ismét megjelent a nyilvánosság előtt. Angela Merkel német kancellár hétfőn, Berlinben vendégül látta Porosenko ukrán elnököt és azt mondta: soha nem ismeri el a Krím-félsziget annektálását.
Miközben a NATO megerősítette jelenlétét a szövetséges balti államokban, teljes készültségbe helyezték az orosz Északi flottát, részben válaszul a szomszédos Norvégiában zajló NATO-hadgyakorlatra.
A norvég kormány azt mondta, a gyakorlatot még az ukrán válság kirobbanása előtt szervezték meg. Bár Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő tagadta, hogy a masszív mozgósításnak köze lenne a nemzetközi helyzethez, Sojgu orosz védelmi miniszter úgy fogalmazott: különösen "az Északon létrehozott új stratégiai formációk" nyújtotta kihívások miatt meg kell erősíteni a katonai képességeket.
Megismétlődik a forgatókönyv?
A NATO tagállamok és az érintett baltikumi országok attól tartanak, hogy Moszkva az ott élő orosz kisebbségek feltüzelésével egy "kelet-ukrajnai forgatókönyvet" valósíthat meg - bár tudósítók szerint a baltikumi oroszok többsége lojális Észtországhoz, Lettországhoz és Litvániához.
Az úgynevezett Nyugati katonai körzetben 1500 katona vesz részt a tankegységek gyakorlatain. A Távol-Keleten pedig a légierő és a légvédelem állományának 5000 tagja gyakorlatozik. Az oroszok emellett a déli katonai körzetekben lövészegységeiket és harci helikoptereiket tesztelik.
Az egyik feladat például az, hogy egy 100 kilométeres menet után egy nyugatra fekvő területen egy "illegális katonai alakulatot" kell semlegesítenie a katonáknak. Örményországban közben az ott állomásozó orosz felderítő-egységek tartanak túlélőgyakorlatot.
- „A Krím az Oroszországi Föderáció része, és nem képezi vita tárgyát”
Külföld - Nehézbombázókat vezényelnek át a Krímbe az oroszok
Külföld - Putyin parancsára készültségbe helyezték az orosz Északi Flottát
Külföld - Hat román hadihajóval gyakorlatozik a NATO (GALÉRIA)
Belföld - Aranyosgyéresen vadászgépekkel gyakorlatozik a NATO
Belföld
- 40246 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 40248 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 40248 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 40249 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 40251 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 40251 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni