Izlandon a Kalózpárt a legesélyesebb
Az izlandi MMR, a hagyományosan politikai piackutatásokra szakosodott elemzőcég a Kalózpártot mérte a legerősebbnek a választók megkérdezése során. A március 13. és 18. között zajló közvéleménykutatás eredményei megdöbbentették a teljes izlandi politikai elitet – írja az itcafe.hu.
Egy hónappal ezelőtt még 12,8 százalékra mérték az izlandi Kalózpártot, a tegnap befejeződött kutatás azonban azt mutatja, hogy ha most lettek volna a választások Izlandon, a kalózok nyertek volna. „Nem igazán számítottam rá, hogy tíz éven belül kormányt alakíthatnánk. Ez elég klassz. Nem, ez igazából brutálisan király” fogalmazott a Redditen Rick Falkvigne, a globális kalózmozgalom egyik evangelistája.
Nem csak ő döbbent meg a 2012-ben alakult Kalózpárt hirtelen sikerén, a párt vezetői is meglepődtek, bár ők jóval higgadtabban reagáltak. Brigitta Jonsdottir, a Kalózpárt kapitánya így nyilatkozott a hír hallatán: „hogy teljesen őszinte legyek, nem tudom miért élvezünk ekkora bizalmat, de mi mindannyian meglepődtünk és hálásak vagyunk, egyben úgy véljük, ez egy jelzés a jelenlegi politikusoknak, és a bizalmatlanságot fejezi ki a hagyományos politika iránt.”
- 40245 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 40248 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 40248 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 40249 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 40250 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 40251 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni