Kitiltottak egy volt magyar kormányfőt Oroszországból?


-A A+

Az Izvesztyija úgy tudja, hogy kitiltottak Oroszországból egy volt magyar kormányfőt. Medgyessy Péter, Boross Péter és Gyurcsány Ferenc nem tud erről. Utóbbi azonban nem zárja ki, hogy a tiltás rá vonatkozhat.

Orosz sajtóértesülések szerint Moszkva megtiltaná több mint 200 amerikai és EU-s politikus, állami tisztviselő és közéleti személyiség Oroszországba való beutazását, köztük magyarokét is. Az Izvesztyija szerint magyar állampolgárok is szerepelnek a listán, köztük egy volt magyar kormányfő is.

Az orosz vezetéshez közel álló újságnak egy külügyminisztériumhoz közeli, név nélkül nyilatkozó forrás szivárogtatta ki a listákról szóló információkat. Azt mondta, hogy a korlátozás alá eső személyek között többségben vannak az EU-tagállamok politikusai, tisztségviselői és oroszellenességükről ismert közéleti személyiségei. Ezen kívül az Egyesült Államokban több mint 60 személyt érint a tiltás, de vannak kanadaiak is.

Az Izvesztyija forrása szerint a listán 15 magyar állampolgár is szerepel. Politikusok, tisztviselők, közéleti személyiségek, akik "nyíltan kifejtik oroszellenes nézeteiket, köztük egy volt magyar kormányfő is" - írta a lap.

Egyikük sem tud róla

A hvg.hu szombaton elérte Medgyessy Péter volt kormányfőt, és feltette neki a kérdést: kapott-e bármilyen ilyen értelmű jelzést az orosz hatóságoktól, illetve lát-e okot, hogy iylen intézkedést léptessenek vele szembe életbe. Az egykori miniszterelnök mindkét kérdésre egyértelmű nemet mondott. Mint kifejtette, ő nem az az típus, akivel szemben kitiltások szóba kerülhetnének, semmi ilyesmiről nem is hallott.

A hvg.hu megkereste Boross Pétert is. A volt kormányfő szerint az elmúlt 25 évben mondhatott dehonesztálót az orosz vezetésről, de ő kitiltásról nem tud. Az Index pedig állítja, ha a hír igaz, csakis Gyurcsány Ferencről lehet szó. Elérték a volt miniszterelnököt, aki szintén azt mondta: orosz részről semmiféle hivatalos vagy informális tájékoztatást nem kapott, de természetesen olvasta a hírt.

Gyurcsányék hétfőn megnézik, hogy kell orosz vízumot igényelni, és a vízumkérelmen keresztül próbálják majd megtudni, valóban kitiltották-e. „Húsz eurót vagy mennyit ez megér" – tette hozzá. Azt ő sem zárta ki, hogy a hírből semmi sem igaz.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X