A bevándorlóknak is köszönhetően megállt a csehek népességfogyása


-A A+

Tavaly újra emelkedett Csehország lakosainak száma, több más tényező mellett azért is, mert egyre több a bevándorló.

Csehországnak a tavalyi év végén 10 millió 538 ezer 300 lakosa volt, ami 25 ezer 900-zal több, mint 2013 végén - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal (CSÚ) hétfőn Prágában. 

A 2010 óta a tavalyi a legnagyobb növekedés, ami elsősorban a bevándorlók emelkedő számának köszönhető. Az utóbbi hat évben tavaly telepedett le a legnagyobb számú külföldi Csehországban. 2014-ben 41 ezer 600 bevándorló élt az országban, a kivándorlók száma 20 ezer volt. A legtöbb bevándorló Ukrajnából érkezett. A statisztika szerint az elhalálozások és a művi terhesség megszakítások száma visszaesett. Tavaly a csehek gyakrabban házasodtak, és kevesebben váltak el. 

Tavaly 109 ezer gyerek jött a világra Csehországban, ami az utóbbi négy év rekordja. Az elhalálozások száma 105 ezer 700 volt, ami az utóbbi hat év legalacsonyabb adata. A CSÚ szerint ebben közrejátszott az is, hogy tavaly nem volt semmiféle járvány az országban. 

A friss demográfiai adatok megerősítették, hogy a cseh lakosság is egyre öregszik. Az átlagéletkor 41,7 év, ami 0,2 évvel több, mint 2013-ban. A 65 évesnél idősebb cseh lakosok száma éves szinten tavaly 17,8 százalékkal emelkedett.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X