Katasztrófaszemlével "kampányolt" New Jerseyben Obama


-A A+

Barack Obama amerikai elnök szerdán Chris Christie New Jersey-i kormányzó társaságában helikopterrel, gépkocsival és gyalog megtekintette Atlantic Citynek, vagyis annak a városnak a környékét, amelynek közelében a Sandy "szupervihar" elérte az amerikai szárazföldet.383b192b-ccbb-449d-8508-80e4c1b1802f-460

A republikánus Christie kormányzó, aki aktív támogatója pártja elnökjelöltének, Mitt Romneynak, ezúttal is elismerően nyilatkozott Obamának a katasztrófaelhárításban játszott szerepéről.

Obama ígéretet tett arra, hogy a kormány a szövetségi katasztrófaelhárítás (FEMA) hadsereg és a haditengerészet eszközeit is igénybe véve, mindent megtesz az élet normalizálása érdekében. Elmondta: nem tűri, hogy a mentést bürokratikus akadályok nehezítsék. Az elnök szavai szerint munkatársainak negyedórán belül vissza kell hívniuk a megoldási javaslattal a tőlük segítséget kérő helyi vezetőket.

A magyar baptisták is kiutaznak segíteni. Az Egyesült Államokba, a Sandy hurrikán sújtotta területre utaznak csütörtökön Budapestről a Baptista Szeretetszolgálat vészhelyzet-kezelési szakemberei, hogy Észak-Karolina állambeli partnereik meghívására a katasztrófa helyszínén részt vegyenek a kitelepített rászorulók megsegítésében. A négy szakember New Jersey-ben nyújt majd segítséget élelmezési feladatokban. A Baptista Szeretetszolgálat Rescue24 globális mentőcsoportját az elmúlt 15 évben több mint 40 magyar és nemzetközi katasztrófahelyszínen vetették be. Az Egyesült Államokban legutóbb a 2005-ös pusztító Katrina hurrikán után segítettek New Orleansban, szintén az észak-karolinai baptistákkal együtt.

A kormányzóval ellentétben New York független polgármestere, Michael Bloomberg elutasította a metropolisz meglátogatására vonatkozó elnöki ajánlatot. Bloomberg indoklása szerint ezt nem udvariatlanságból tette, hanem azért, mert a viharkárok eltakarítása nagyon lefoglalja. A polgármester úgy vélekedett, hogy az elnök által felkeresett New Jersey az egész régiót képviseli, és "nagyon hasznosnak" nevezte a FEMA segítségét.2012-10-31T212553Z 1 CBRE89U1NJ700 RTROPTP 2 STORM-SANDY-OBAMA

Andrew Cuomo, New York állam demokrata kormányzója szerdán kijelentette: kérni fogja a szövetségi kormányt, hogy 100 százalékban térítse meg a helyi mentési és helyreállítási munkálatok költségeit. A kormányzó levelet intézett Obama elnökhöz, amelyben az állította, hogy az első becslések szerint az államot 6 milliárd dollárnyi veszteség érte.

Barack Obamával ellentétben Mitt Romney szerdán már visszatért a választási kampányhoz. A republikánus politikus a floridai Tampában járt, és a megszokottnál kevésbé vádló stílusban szónokolt. Csütörtökön, öt nappal a választások előtt az elnök is visszatér a választási küzdelembe.

Sandy 130 emberéletet követelt a régióban

A Sandy halálos áldozatainak száma szerdára 62-re emelkedett az Egyesült Államokban, Kanadában pedig életét vesztette egy szolgáltató cég alkalmazottja, aki egy megrongálódott vezeték javításán dolgozott. A vihar a régióban ezzel együtt összesen legkevesebb 130 emberéletet követelte. Csaknem hatmillió amerikai otthonban és üzletben szerdán sem volt áram. Ezek közül mintegy négymillió New Jersey és New York államban található. A károkkal kapcsolatban a leggyakoribb becslés 20 milliárd dollár körül jár.

Újraindult az élet New Yorkban

Szerdán újraindult a kereskedés a New York-i tőzsdéken, és újból járnak a vonatok a központi pályaudvaron. A nagyváros hídjait újból megnyitották a forgalom előtt, több nagyobb alagutat azonban nem. A metrószerelvények négy-öt nap után járnak majd ismét. A metropolisz környéki három nagy repülőtér közül már csak a LaGuardia nem üzemel.1031-view-from-transit-bus-sandy-new-york full 600

Bloomberg polgármester bejelentette, hogy csütörtökön elmarad ugyan az NBA kosárlabda-bajnokság nyitómérkőzése, de vasárnap a világ legnagyobb hosszútávfutó-versenyét, az éves New York City Marathont meg fogják rendezni.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X