Döntő ütközetet indított az iraki hadsereg az Iszlám Állam ellen


-A A+

Az iraki hadsereg megindította a Tikrítért kezdett hadművelet végső támadását, már útban vannak Tikrít központja felé – mondta Abdel-Vahháb asz-Szaadi dandártábornok, az érintett hadműveletek parancsnoka.

Bagdad kérésére az amerikai vezetésű terrorellenes koalíció harci gépei szerdán megkezdték a légicsapásokat Szaddám Huszein szülővárosában az Iszlám Állam állásai ellen, amely 2014 nyarán foglalta el Tikrítet.

A légicsapásokhoz Franciaország légiereje is hozzájárult szerda este, több célpontot támadtak – jelentette be csütörtökön a francia vezérkar.

A március 2-án kezdett offenzívában iráni katonai tanácsadók is részt vesznek, és a hadsereggel szövetséges síita milíciák jelentős szerepet játszanak a szárazföldi hadműveletben.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X