Akciótervet dolgoztak ki Katalónia függetlenségéért


-A A+

Közös akciótervet fogadtak el az autonóm közösség Spanyolországtól való elszakadását támogató katalóniai pártok.

A hétfőn született előzetes megállapodásban foglaltak szerint amennyiben a függetlenné válást szorgalmazó pártok aratnak győzelmet a szeptember 27-i előre hozott regionális parlamenti választáson, akkor Katalónia 18 hónapon belül kiválik Spanyolországból. A megállapodást a régiót kormányzó Artur Mas pártja, a jobbközép Katalán Demokratikus Konvergencia (CDC) és az ellenzéki Katalónia Köztársasági Baloldala (ERC), valamint három parlamenten kívüli tömörülés írta alá.

A dokumentum értelmében az előre hozott választás egyfajta népszavazás lenne, és amennyiben a függetlenségiek győzelmét hozná, a pártok azonnal nekilátnának egy katalán alkotmány megszövegezésének. Több kisebb párt, amely eddig támogatta az elszakadást, nem írta alá a megállapodást. A katalán kormány tavaly novemberben népszavazást akart tartani a függetlenségről, a spanyol alkotmánybíróság azonban törvénytelennek minősítette a voksolást, amelyet ennek ellenére egyfajta jelképes referendumként mégis megtartottak. A többség az elszakadásra voksolt, a spanyol kormány azonban többször is hangsúlyozta, hogy nem fogja hagyni a régió kiválását.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X