DVD-ket röptetett Észak-Koreába egy kormányellenes aktivista


-A A+

Egy dél-koreai aktivista több ezer DVD-t küldött át Észak-Koreába Az interjú című amerikai filmszatírából, amely a Kim Dzsong Un észak-koreai vezető elleni fiktív merényletről szól. Li Min Bok azt mondta: a ballonokat határ menti dél-koreai városokból négy részletben küldte át.

A „szállítmányok" dollárkötegeket és olyan röpiratokat is tartalmaztak, amelyek bírálják Kim Dzsong Un kormányát. A röpiratokon az is szerepel, hogy Észak-Koreával szemben Délen milyen nagy jólét van, amivel lázadásra akarják ösztönözni az északi lakosokat - írja az Index.

A phenjani kormány ellene irányuló támadásnak tekinti az ilyen akciókat, és régóta követeli, hogy Szöul tiltsa meg ezeket. Az észak-koreai hadsereg tavaly októberben tüzet nyitott az akkor átküldött léggömbökre, ami tűzpárbajt robbantott ki a felek között a két ország szárazföldi határán. Észak most márciusban is azzal fenyegetőzött, hogy katonái figyelmeztetés nélkül tüzet fognak nyitni a ballonokra.

Szöul azon az állásponton van, hogy az ilyen akciók a szólásszabadság részei, mégis a dél-koreai kormány nemrég arra kérte a Phenjan-ellenes aktivistákat, hogy tartózkodjanak a propaganda-ballonok átküldésétől, mert azok csak rontanak a két ország viszonyán, és veszélybe sodorják a határ mentén élő dél-koreaiakat.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X