Elveszthette egyik legfontosabb pénzforrását az Iszlám Állam


-A A+

A német hírszerző szolgálat (BND) szerint az Iszlám Állam (IÁ) elvesztette egyik legfontosabb bevételi forrását Irakban, miután a kurd önvédelmi erők és az iraki hadsereg az utóbbi hetekben az összes fontos iraki olajmezőt felszabadították a dzsihadista szervezet uralma alól - írta a Süddeutsche Zeitung című német lap honlapján csütörtökön.

Mostanra az IÁ kezén egyetlen, napi kétezer hordó kitermelésére alkalmas olajmező maradt Irak területén - írta a lap a BND jelentésére hivatkozva. Ez az IÁ által korábban birtokolt mezők kapacitásának mindössze öt százaléka.

A BND szerint a terrorcsoport már nem tud említésre méltó olajexportot folytatni, sőt az általa uralt területek ellátása is gondot okoz.








EZT OLVASTA MÁR?

X