Ukrajnának haditengerészetet kell létrehoznia, és harcolni fog a Krím visszaszerzéséért – ezt mondta Petro Porosenko ukrán elnök Odesszában, ahol pénteken meghirdette Ukrajna 2035-ig tartó flottaépítési programját.
Porosenko: Ukrajna hadiflottát épít és visszaszerzi a Krímet
"Ukrajna tengeri hatalom volt, és az is marad" – fogalmazott. Hozzátette, hogy az ukrán flottának mihamarabb új hadihajók építésébe kell fognia. Ahogy gyakorlatilag a semmiből építettük fel a hadsereget, úgy kell a haditengerészetet is létrehoznunk" – mondta Porosenko.
Annak érdekében, hogy fel tudják venni a küzdelmet az Ukrajnával szembeni fenyegetésekkel, a flottának korszerűnek kell lennie, amely az ellene irányuló "hibrid háborúban" stabilizáló tényezőként tudna fellépni a tenger menti térségekben – közölte.
Porosenko hangsúlyozta a Fekete-tenger menti területek fejlesztésének fontosságát is, és azt mondta: Ukrajna küzdeni fog azért, hogy a Krímet visszaszerezze.
Az ukrán elnök pénteken a Krímről annyit mondott, hogy szerinte a félsziget "üdülőhelyből óriási fegyverraktárrá változott", vélhetően az orosz katonai támaszpontokra és hadgyakorlatokra utalva.
- 40320 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 40322 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 40322 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 40323 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 40325 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 40325 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni