Ölik egymást a benzinért az amerikaiak


-A A+

Az amerikai New York és New Jersey államban pénteken – négy nappal a Sandy szupervihar elvonulása után – még mindig 3 millió fogyasztó várt az áramszolgáltatás helyreállítására, az üzemanyaghiány miatt konfliktusok is kialakultak a benzinkutaknál várakozók között.

Andrew Cuomo New York-i kormányzó levélben fenyegette meg az áramszolgáltatókat, hogy meghozza a „megfelelő intézkedéseket”, ha nem tesznek eleget a New York-iakkal szemben fennálló kötelezettségeiknek. A retorziók között a cégek működési engedélyének visszavonása is felmerült. A szolgáltatók korábban az jelezték, hogy több helyen akár egy hétig, vagy annál tovább is eltarthat az áramszolgáltatás helyreállítása.

Fegyverrel próbált benzinhez jutni

A kritikussá vált, komoly feszültségeket kiváltó benzinhiány enyhítése érdekében az amerikai belbiztonsági minisztérium elrendelte az úgynevezett Jones-törvény alkalmazásának felfüggesztését, amely megtiltja, hogy amerikai kikötők között idegen tankerhajók szállítsák az üzemanyagot. A kivételes helyzet november 13-ig marad érvényben.benzin

Médiajelentések szerint a kilométeres sorokban álló autósok New York, New Jersey és Connecticut benzinkútjainál is összezörrentek. New York City Queens negyedében egy férfi fegyverrel fenyegetőzve próbált előbbre jutni. Bár péntek reggel egy Long Island-i töltőállomáson a normál benzin gallonjának ára elérte a 6 dollárt, az üzemanyagárak továbbra sem szaladtak meg.

A CNBC szerint mindössze egy centet emeltek a New Yorkban és New Jerseyben működő kutak. Tekintve, hogy a továbbra is érvényben lévő szükségállapot miatt a kereskedők legfeljebb 10 százalékkal emelhetnék az árakat, a helyzet később sem súlyosbodhat. A hat dolláros ár csak egy bizonyos Long Island-i kúton érvényes, és kizárólag a hitelkártyával fizetőkre vonatkozik.amerika

Bloomberg kiállt Obama mellett

Az egyik legsúlyosabb helyzet a New Yorkhoz tartozó Staten Islanden alakult ki, amelynek lakóit az áramszünet és a benzinhiány mellett élelmiszerhiány is sújtja. Az ellátási zavarok súlyos politikai nyomást gyakorolnak a vihar sújtotta térség polgármestereire, kormányzóira és magára Barack Obama elnökre is, akinek teljesítményéről négy nap múlva szavaznak az Egyesült Államokban.bloomberg

Az elnöknek a katasztrófaelhárításban játszott szerepét a többség eddig pozitívan értékelte. Ehhez kapcsolódik még az a hír, hogy Michael Bloomberg, New York független polgármestere váratlanul bejelentette Obama támogatását, amit részben a demokrata elnök klímaváltozás elleni elkötelezettségével indokolt.

A pénteki összesítés szerint a vihar következtében 167-en vesztették életüket, közülük 98-an az Egyesült Államokban. New Yorkban 41-en haltak meg. A Sandy hurrikán okozta károkat 50 milliárd dollár környékére becslik a szakértők.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X