Sandy kolerát hozott Haitinek


-A A+

A  hurrikán - amelyet az amerikai hatóságok később poszttrópusi ciklonná minősítettek - közvetlenül nem csapott le ugyan a karibi államra, a vihart kísérő hatalmas esőzések azonban a szigetországban óriási károkat okoztak.

Hivatalos közlés szerint ez magyarázza, hogy a Sandy egyedül Haitin több mint 60 halálos áldozatot követelt, többet, mint bármelyik más térségbeli országban. A vihar az ország déli részén a termés 70 százalékát elpusztította, és jelentős pusztítást végzett az állatállományban is. A hatóságok szerint az országot ennek következtében éhínség fenyegeti, és a kormány ezért döntött a szükségállapot bevezetése mellett.113 kolera

A régió legszegényebb országát 2010-ben katasztrofális erejű földrengés sújtotta, amely több mint 200 ezer halálos áldozatot követelt. A földrengés óta csaknem 400 ezer ember még mindig sátrakban él. Nyáron ráadásul komoly károkat okozott az országban az Izsák nevű hurrikán is, a legszegényebbek vannak azóta is a leginkább kiszolgáltatva a természeti csapásoknak.

A Sandy szupervihar pusztításai nyomán nőtt a kolera-megbetegedések száma is Haitin. Egészségügyi szakértők a megbetegedések számának növekedését összefüggésbe hozták a Sandy okozta rendkívül heves esőzéssel. Az elmúlt években ugyanis bebizonyosodott, hogy a hatalmas mennyiségű csapadék hozzájárul a kolera terjedéséhez, mivel Haitin nincs megfelelő csatorna-, illetve szemétszállító rendszer. {loadposition kampany}








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X