A kölni dómban emlékeztek a Germanwings-katasztrófa áldozataira


-A A+

A német közjogi méltóságok, köztük a kancellár és az államfő részvételével ökumenikus istentiszteletet tartottak pénteken Köln katolikus székesegyházában a Germanwings légitársaság márciusi dél-franciaországi katasztrófája áldozatainak emlékére.

A fájdalom és a gyász sokakban haraggá változott, miután kiderült, hogy a másodpilóta szándékosan kormányozta katasztrófába a gépet – mondta Joachim Gauck államfő a szertartáson, amelyen valamennyi áldozatra, így a másodpilótára is egy-egy gyertya emlékeztetett.

„Ez a rettenetes tudat még nehezebbé teszi a hozzátartozók, barátok elvesztésének feldolgozását. Ugyanakkor a történtek elindították az együttérzés, a részvét és a segítségnyújtás hullámát, így az emberi lélek mélységei mellett azt is megmutatták, hogy az ember képes jót cselekedni” – mondta a német elnök.








EZT OLVASTA MÁR?

X