Nyílpuskával ölte meg tanárát egy 13 éves barcelonai fiú


-A A+

Megölt egy tanárt egy nyílpuskával lövöldöző diák egy barcelonai középiskolában.

Megölt egy tanárt egy nyílpuskával lövöldöző 13 éves diák a barcelonai Joan Fuster középiskolában hétfő délelőtt. A katalán rendőrség közlése szerint a merénylet során több személy - feltehetőleg diák - megsebesült. A fiatalkorú merénylőt a hatóságok őrizetbe vették.

A szemtanúk elmondása szerint a 13 éves fiatal negyed tíz körül, késve érkezett meg az iskolába, ahol spanyol nyelv órája volt. Az ajtóhoz hívta a tanárnőt, akire rálőtt egy nyílpuskából. A nyíl az arcán találta el a nőt. A diák ezután megsebesítette a tanárnő lányát, aki szintén ebben az osztályban tanul. A kiabálásra, illetve sikoltozásra a szomszéd tanteremből átjött egy férfi tanár, őt a mellkasán érte a lövés, súlyos sérülésébe belehalt. A pedagógus társadalomtudományt oktatott a középiskolában, és csupán néhány hete, helyettesítőként érkezett. A fegyveres diák egy másik tanterembe is berontott, ott késsel szúrt meg egy tanulót. 

A fiatalkorú merénylőt a hatóságok az iskola előtti téren fogták el. A támadásban négyen sérültek meg, de egyikük állapota sem válságos.

A spanyol közszolgálati televízió információi szerint a lövöldöző a múlt héten többször mondta osztálytársainak, hogy megöli az összes tanárt és utána öngyilkos lesz.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X