Nem bír Törökország a Szíriába özönlő szélsőségesekkel


-A A+

A török kormány a Szíriába és Irakba tartó külföldi szélsőségesek valóságos rohamával küzd, ezért a többi ország segítségét kéri a feltartóztatásukhoz – jelentette be helyi idő szerint kedden Washingtonban a török külügyminiszter.

Mevlüt Cavusoglu elmondta: országa már 12 800 gyanús embert sújtott beutazási tilalommal, mert attól tartanak, hogy Szíriába, illetve Irakba utaznak tovább. Emellett 1300 külföldi „harcost” utasítottak ki.

„Törökország a külföldi harcosok egyik tranzitországa, és mi minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy ez ne így legyen” – ígérte. Hozzátette ugyanakkor, hogy a szélsőségesek származási országában is ezt kellene tenniük a hatóságoknak, megakadályozva ezzel útnak indulásukat. Ehhez viszont nagyobb nemzetközi együttműködésre és információcserére lenne szükség – jegyezte meg a török diplomácia vezetője.

John Kerry amerikai külügyminiszter azt mondta, hogy a Szíriával, Irakkal és Iránnal határos, NATO-tag Törökország az Egyesült Államok „meghatározó partnere” az Iszlám Állam dzsihadista szervezet elleni harcban. Az Iszlám Állam fegyvereseinek száma az utóbbi időben jelentősen megcsappant, ezért további léte „rendkívüli módon” függ az újoncoktól, akik potenciálisan főleg a Perzsa-öböl menti országokból vagy Európából érkeznek. A miniszter szerint azoknak az országoknak, amelyekből ezek az iszlamisták származnak, fokozniuk kell erőfeszítéseiket azért, hogy megakadályozzák a fiatalokat egy ilyen végzetes hiba elkövetésében.

Kerry bejelentette, hogy május 13-14-én részt akar venni a NATO külügyminisztereinek találkozóján a dél-törökországi Antalyában.








EZT OLVASTA MÁR?

X