Lukács Csaba: több hétig terveztük Tóásóék kimenekítését


-A A+

Több hétig tervezte Tóásó Előd kimenekítését Bolíviából a Baptista Szeretetszolgálat – tudtuk meg vasárnap Lukács Csabától, a szeretetszolgálat munkatársától.

A Magyar Nemzet újságírója bebörtönzése óta követi a marosvásárhelyi születésű fiatalember sorsát, és személyesen vett részt a kimenekítési akcióban. „Tóásó Előd csak bennem bízott. Végig ott voltam vele” – nyilatkozta a maszol.ro-nak.

Lukács Csaba nem kívánta részletezni a kimenekítés körülményeit. Annyit elárult, hogy biztonsági okokból az akcióról még a fiatalember bolíviai felesége sem tudott. „Elődöt arra kértük, ne mondja el neki, mi készül, mert megnövelte volna a kockázatot” – magyarázta.

Az újságíró elmondta, a magyar külügy útlevelet állított ki a kimenekített fiatalember és a horvát állampolgárságú Mario Tadic számára, és már útban vannak Budapestre. Velük tart Tóásó Előd testvére, Edit is, aki Chilében várta őket. Magyar idő szerint hétfőn 13 óra körül érkeznek Budapestre. Tóásó Előd sajtótájékoztatót is tart majd.A kimenekítés közép-európai idő szerint péntek délután történt a 4650 méter magasságban lévő Chungara közúti határátkelőhelyen, miután a La Paz-i kormány több mint két hónappal a szabadlábra helyezése után sem adta vissza a magyar férfi útlevelét, és a vádalkuban megkötött egyezség több pontját sem tartották be. Lukács Csaba tájékoztatása szerint Tóásóék nem érezték biztonságban az életüket Bolíviában, ezért kértek segítséget Magyarországról. 

FRISSÍTÉSTóásó Elődöt a bolív titkosszolgálatok figyelmét elkerülve, konspiratív módon kellett kimenekíteni Bolíviából, még csomagja, váltóruhája sem volt. Családtagjainak Magyarországra hozása a következő napok feladata - mondta Lukács Csaba vasárnap délelőtt telefonon az M1 aktuális csatornának.

Az újságíró kifejtette: a "menekítő csapat" az akciót megelőzően nem is találkozhatott Tóásó Előddel, csak különböző kommunikációs eszközökön tartották a kapcsolatot. Tóásó Előd, többször taxit váltva, pénteken kora reggel beszállt egy újabb járműbe, mindezt úgy, hogy még felesége sem tudott arról, aznap el fog jönni. Magyar idő szerint pénteken kora este sikerült kimenekíteni Tóásó Elődöt az országból Chilébe, most már biztonságban van - fejtette ki Lukács Csaba.

Kiemelte: ezt a fajta akciót az indokolta, hogy tartottak attól, hogy a bolív titkosszolgálat minden lépésüket figyeli. Megjegyezte: bár Tóásó Előd leülte büntetését, a bolív hatóságok nem adták vissza útlevelét, s a magyar kormány által kötött egyezségek sem vezettek eredményre.








EZT OLVASTA MÁR?

X