Saját apja és Femen-aktivisták trollkodták szét Marine Le Pen beszédét


-A A+

Miközben a megosztott francia szakszervezetek külön-külön ünnepeltek a május elsejei felvonulásokon, a szélsőjobboldali Nemzeti Front hagyományos párizsi nagygyűlésén a pártelnök Marine Le Pen beszédét először apja, a pártalapító Jean-Marie Le Pen, majd a Femen nőjogi szervezet aktivistái is megzavarták pénteken.

A pártelnök apja, a 86 éves pártalapító, aki lányával köztudottan nincsen beszélő viszonyban, felment a színpadra és megállt a pulpitus előtt, ahol Marine Le Pen éppen a beszédéhez készülődött. Jean-Marie Le Pen rá sem nézett a lányára - aki kényszeredett mosollyal szándékosan a jegyzeteibe bújt -, győzelemre emelte a kezét, és perceken át ünnepeltette magát a tömeggel. Aztán lement a színpadról, beült egy gépkocsiba és elhajtott a helyszínről, a lánya beszédét nem hallgatta meg. 

A Nemzeti Frontot 2011 óta vezető Marine Le Pen és apja között több mint egy hónapja tart a nyílt háborúskodás. A pártelnök úgy véli, hogy apja a gázkamrákat bagatellizáló véleményének ismételgetésével és Philippe Pétain, a II. világháború idején a nácikkal kollaboráló francia rendszer vezetőjének méltatásával keresztülhúzza azon erőfeszítéseit, hogy a pártból fősodorbeli erőt kovácsoljon. Ezért megtiltotta a tiszteletbeli elnöknek, hogy a hagyományos május 1-i nagygyűlésen, amelyet egyébként Jean-Marie Le Pen honosított meg, szót kapjon a színpadon. A pártalapító még tavaly is tartott itt beszédet. 

Apja legutóbbi megszólalásait Marine Le Pen korábban provokációknak és politikai öngyilkosságnak minősítette, majd fegyelmi eljárást indított a pártalapító ellen. A Jean-Marie Le Pen elleni esetleges szankciókról hétfőn dönt a Nemzeti Front vezetősége. Elemezők szerint nem várható a pártban még mindig népszerű politikus kizárása a Nemzeti Frontból, de elképzelhető, hogy megvonják tőle a tiszteletbeli elnöki címet.

Miután Marine Le Pen belekezdett a beszédébe pénteken a párizsi Opera előtti téren, három félmeztelen nő a testén Heil Le Pen felirattal, kezében megafonnal megjelent egy erkélyen.A három aktivista a náci Harmadik Birodalmat megidéző nagy vörös zászlókat engedett le az erkélyről és náci karlendítéssel üdvözölte a huhogó tömeget, mielőtt a Nemzeti Front biztonsági szolgálatához tartozó emberek erővel eltávolították őket onnan. 

"Ezen a május 1-jén csak meglepetések történnek" - mondta a szélsőjobboldali politikus, aki kénytelen volt tíz percre megszakítani a beszédét. 

A Femen-aktivisták egyébként már délelőtt is megzavarták a Nemzeti Front felvonulását, amelyet szintén a családi viszály határozott meg. Két fedetlen keblű nő akkor tűnt fel a tömegben, amikor Marine Le Pen koszorút helyezett el Jeanne d'Arc szobránál, aki a szélsőjobboldali párt jelképe. Őket is eltávolították a helyszínről, ahol ezután Jean-Marie Le Pen, aki a tömeg végén vonult, egyedül helyezett el egy csokrot. Tavaly még együtt koszorúzott apja és lánya.

https://www.youtube.com/watch?v=paPgucXQMGU








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X