A dzsihadisták kivégeztek háromszáz jazidi foglyot


-A A+

A jazidi kisebbséghez tartozó háromszáz foglyot végeztek ki az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet fegyveresei az iraki Moszul közelében - közölték jazidi és iraki illetékesek.

A BBC hírszolgálat idézte vasárnapra virradóra a Jazidi Haladó Párt közleményét, amely szerint a foglyokat pénteken ölték meg a Moszul melletti Tal Afar körzetben. A párt elítélte a tömegmészárlást, "iszonyatos bűnténynek" nevezte, és felszólította az iraki erőket, hogy szabadítsák ki azokat a jazidikat, akik még mindig az IÁ fogságában vannak.

Oszama al-Nudzsaifi iraki alelnök "borzalmasnak és barbárnak" nevezte a mészárlást.

A BBC emlékeztet arra, hogy az IÁ fegyveresei tavaly jazidik ezreit ejtették foglyul, és állítólag a fellegváruknak számító Moszulban tartják őket fogva. Április elején, nyolc hónapnyi fogva tartás után közülük több mint kétszázat engedtek szabadon.

Az IÁ fegyveresei jazidik százait ölték meg az általuk elfoglalt területeken. Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának vizsgálata a jazidik elleni vérengzésekkel kapcsolatban arra a megállapításra jutott, hogy az IÁ rémtettei kimeríthetik a népirtás bűncselekményét, ezért a Nemzetközi Büntetőbíróságnak (ICC) kell velük foglakoznia.

A szunnita szélsőségesek "sátánimádóknak" tartják a jazidikat. Irakban a szekta hívei nagyrészt a Moszul környéki kurd lakosság köréből kerülnek ki, de kisebb közösségeik előfordulnak Szíriában, Iránban, Örményországban, Törökországban és Grúziában is. Becslések szerint mintegy 500 ezren vannak.

Ősi gyökerekből táplálkozó monoteista vallásukra hatással volt a zoroasztrizmus, a kereszténység, sőt bizonyos mértékig az iszlám is. Ennek ellenére a szekta és a muzulmánok között régi ellentétek feszülnek. A közösségnek jelenleg három képviselője van az iraki parlamentben.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X