Megházasodik Luxemburg meleg miniszterelnöke


-A A+

Xavier Bettel luxemburgi miniszterelnök házasságot köt belga partnerével a jövő héten, néhány hónappal azután, hogy az országban életbe lépett az azonos nemű párok házasodását legalizáló törvény.

A 42 éves Bettel 2010 óta bejegyzett élettársi kapcsolatban él együtt belga partnerével, a mérnökként dolgozó Gauthier Destenay-vel. A luxemburgi kormányfő tavaly augusztusban, két hónappal az azonos nemű párok házasságát lehetővé tevő törvény elfogadása után jelentette be, hogy Destenay megkérte a kezét, és ő igent mondott.

Az AFP francia hírügynökség csütörtökön a miniszterelnök környezetéből értesült arról, hogy hamarosan megházasodnak. A hírügynökség forrása azt is elmondta, hogy az eseményt azért övezi titkolózás, mert Bettel nem akarja kiteregetni magánéletét. A miniszterelnök korábban visszautasította az esküvőről beszámolni vágyó bulvárlapok ajánlatait is - tette hozzá. 

Bettel a harmadik nyíltan meleg kormányfő a világon. Rajta kívül a 2013-ban visszavonult Jóhanna Sigurdardóttir izlandi exminiszterelnök, illetve a tavaly októberig hivatalban lévő Elio Di Rupo volt belga kormányfő vállalta nyíltan homoszexualitását.

Az azonos neműek közti házasságot legalizáló jogszabály idén év elején lépett életbe, bejegyzett élettársi kapcsolat létesítésére 2004 óta van lehetőségük a luxemburgi azonos nemű pároknak. Bettel 2013 decemberében váltotta a kormányfői poszton Jean-Claude Junckert, az Európai Bizottság jelenlegi elnökét, aki 18 évig vezette a nyugat-európai miniállamot. Miniszterelnöki kinevezése előtt a liberális politikus Luxembourg város polgármestere is volt. 

 








EZT OLVASTA MÁR?

X