Az ellentámadás célpontjai között volt a Hamász tengerparti támaszpontja, föld alatti rakétakészítő üzeme és raktára.
Elvetették a módosító indítványt, amely újabb népszavazás kiírását indítványozta.
Az áldozatok több mint 50 százalékát a fiúk teszik ki.
Több mint három évtizede Cali az első New York-i gengszterfőnök, akivel ilyen módon végeztek.
Február 22-én ismeretlenek hatoltak be az épületbe, ahol órákon át fogva tartották a személyzet tagjait, és több informatikai eszközt is elloptak.
Brit ejtőernyősök 1972 januárjában tüzet nyitottak az északír katolikus polgárjogi mozgalom által szervezett tüntetés résztvevőire, és 13 felvonulót, köztük hat fiatalkorút megöltek, 17-et súlyosan megsebesítettek.
A Fidesz elnöke bocsánatot kér "a támadó nyelvezetért".
Nagyon szoros volt.
Philip Hammond ismertette a pénzügyi tárca tavaszi makrogazdasági helyzetértékelését.
„Világossá kell tennie, hogy viselkedését hosszútávon is megváltoztatja, és bocsánatot is kell kérnie”.
A Theresa May által kidolgozott javaslatot óriási fölénnyel utasította el a brit parlament.
A zsákutcából a kiutat csakis Londonban lehet megtalálni - jelezte kedd este a francia elnöki hivatal, miután a londoni alsóház elutasította a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszerét tartalmazó megállapodást.
Donald Trump elnök már javában építi a 2020-as elnökválasztási kampánya infrastruktúráját - értesült a The Washington Post című lap.
Sok mindenről beszéltek, de nem oldottak meg minden problémát.
Már a múlt héten fokozott biztonsági készenlétet rendeltek el Jeruzsálem óvárosában, mert összetűzések törtek ki a rendőrökkel az óváros és egyben a Templomhegy egyik kapujában található mecset megnyitása miatt.
A DUP tíz képviselője nélkül nincs meg a kormánytöbbség a parlamentben.
Ezek lehetővé tehetik az Egyesült Királyság rendezett európai uniós kiválását.
Orbán Viktor miniszterelnök kedden fogadja Manfred Webert, az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti frakcióvezetőjét, és EP-választási csúcsjelöltjét Budapesten.
Spanyolországba nem térhet vissza, mivel belföldi elfogatóparancs van ellene érvényben.
A Fidesz EPP-tagsága körüli vitával kapcsolatban egyeztetnek.