Észak-Korea az utolsó pillanatban lemondta Ban Ki Mun látogatását


-A A+

Észak-Korea az utolsó pillanatban visszavonta az ENSZ-főtitkár, a dél-koreai Ban Ki Mun meghívását egy ipari parkba – jelentette be a főtitkár szerdán.

Ban Ki Mun elmondta, hogy a két Korea által közösen működtetett keszongi ipari parkot kereste volna fel, ahol dél-koreai üzletemberekkel és észak-koreai munkásokkal találkozott volna. Hozzátette, hogy az északiak nem adtak magyarázatot az utolsó pillanatban született változtatásra. „Nagyon sajnálatos Phenjan döntése” – fogalmazott. 

Ban Ki Mun lett volna az első ENSZ-főtitkár, aki ellátogat Észak-Koreába. Sokan arra számítottak, hogy vizitje segít megoldást találni a két Korea közötti szembenállásra, valamint azokra a bérvitákra, amelyek az ipari parkban keletkeztek. A parkban ötvenháromezer észak-koreai munkást foglalkoztat százhuszonnégy dél-koreai vállalat.

Ban Ki Mun kedden még a látogatásra készülve arról beszélt: főtitkárként nem csökkenti erőfeszítéseit annak érdekében, hogy Észak-Korea együttműködjön a nemzetközi közösséggel a béke és biztonság megteremtésében a Koreai-félszigeten és a térségben.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X