Százakat végeztek ki az Iszlám Állam katonái


-A A+

Több száz embert kivégeztek az Iszlám Állam dzsihadista szervezet tagjai Szíriában, a nemrégiben elfoglalt Tadmurban (ókori nevén Palmüra) és körzetében - közölték vasárnap szíriai kormányforrások és az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű ellenzéki szervezet.

A szunnita fegyveresek a múlt héten kerítették hatalmukba az értékes római kori emlékeket őrző, 50 ezer lakosú várost. A szíriai média szerint azt követően legalább 400 embert kivégeztek azzal az ürüggyel, hogy a kormánnyal működtek együtt, és nem követték parancsaikat.

Az OSDH 217 áldozatról tud, akik közül 150 a kormányhadsereg katonája volt, 67 pedig polgári személy, köztük nők és gyermekek. A civil szervezet úgy tudja, hogy további 600 embert foglyul ejtettek.








EZT OLVASTA MÁR?

X