Amfiteátrumban gyilkoltak az Iszlám Állam terroristái


-A A+

Ókori római amfiteátrumban végeztek ki húsz férfit szerdán Szíria középső részén, az ókori nevén Palmüraként ismert Tadmurban az Iszlám Állam terroristái. A helyieket beterelték nézőseregnek.

Az agyonlőtt elítélteket azzal vádolták, hogy gyaníthatóan együttműködtek a szíriai kormányerőkkel. Mindezt az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja nevű emigráns szervezet közölte hírügynökségekkel. Az Iszlám Állam múlt hét közepén foglalta el Tadmurt és abban az ókori romvárost, amely a világörökség része.

Ez az első település, amelyet a terrorszervezet a szíriai kormányerőktől hódított el, nem pedig a kormány ellen lázadó más felkelőktől. Egy hét alatt legalább kétszáz embert gyilkolhattak le a városban a terroristák, hatszázat pedig fogságban tartanak.

Kedden a szíriai régészeti hivatal vezetője azt mondta, hogy Palmüra romváros műemlékei sértetlenek, az Iszlám Állam még nem tett kárt bennük. Szerdán viszont már olyan hír is érkezett, miszerint a dzsihadisták egy múzeumban megrongáltak ókori szobrokat.

A terrorszervezet világnézete szerint az ókori műemlékek a bálványimádás kellékei, ezért bűnös dolgok.








EZT OLVASTA MÁR?

X