Washingtoni tárgyalássorozatot szervez az RMDSZ elnökének a HHRF


-A A+

Amerikai kongresszusi képviselőket, magas rangú külügyminisztériumi tisztviselőket, emberi jogi és vallásügyi szakértőket valamint az amerikai magyar közösség tagjait tájékoztatja június 2-5. között a másfél milliós erdélyi magyar közösséget ért jogsértésekről a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Kelemen Hunor által vezetett delegációja, amely a New York-i székhelyű Magyar Emberi Jogok Alapítvány (HHRF) meghívására látogat Washingtonba.

A fennállása 39. évfordulóját május 8-án ünneplő HHRF hónapok óta dolgozik azon, hogy a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatásáért 3 éves felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt, majd további két restitúciós ügyben alaptalanul meghurcolt Markó Attila számára lehetőséget biztosítson az Egyesült Államokban arra, hogy ismertesse a romániai restitúciós folyamat útjába gördített akadályokat. Az előkészített látogatást azért kellett elhalasztani, mert időközben a román hatóságok nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki Markó Attila ellen. Ezt követően született az a döntés, hogy az RMDSZ elnöke személyesen mutassa be a romániai magyar közösség égető problémáit.

A tárgyalások során tájékoztatják az amerikai partnereket a romániai visszaszolgáltatási folyamat fonákságairól, a jogállamiságot ért támadásokról, a korrupcióellenes harc égisze alatt elkövetett visszaélésekről, a román kormány gazdasági és politikai döntéseiről, a regionális biztonságpolitika kihívásairól valamint az amerikai-román biztonságpolitikai, energetikai és befektetési együttműködés jövőjétől.

Bekapcsolódik Markó Attila is

A washingtoni Kongresszus amerikai-magyar érdekcsoportjának (Hungarian-American Caucus) két társelnöke - Andy Harris és Marcy Kaptur kongresszusi képviselők - személyesen hívta meg Kelemen Hunor RMDSZ-elnököt és munkatársait. Az amerikai törvényhozók számára több tájékoztatót is tartanak, az erdélyi delegációt meghívták a Tom Lantos Emberjogi Bizottsághoz és a külügyi bizottság európai és eurázsiai albizottságához is; mindkét alkalommal videó közvetítéssel bekapcsolják Markó Attilát is.

Magyarország washingtoni nagykövetsége fogadja be azt a nyilvános eseményt, amelyen az amerikai fővárosban és környékén élő magyarok első kézből kaphatnak tájékoztatást az erdélyi magyar közösség helyzetéről. 

Mint ismeretes, pontosan 10 éve, 2005-ben a washingtoni Kongresszus egyhangúlag elfogadott határozatban (H.Res. 191) sürgette a román hatóságokat arra, hogy mihamarabb véglegesítse az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatását.  A Mikó-ügy kirobbanása óta pedig kongresszusi képviselők tucatjai kérték John Kerry amerikai külügyminisztertől, hogy hasson oda az igazságtalanul meghurcoltak érdekében. Válaszában az amerikai diplomácia „kulcsfontosságúnak” nevezte a restitúció kérdését és jelezte, hogy a State Department „rajta tartja a szemét a fejleményeken”.

A Magyar Emberi Jogok Alapítvány (Hungarian Human Rights Foundation - HHRF) 39 éve dolgozik a Kárpát-medencében kisebbségben élő 2,5 milliós magyarság helyzetének javításán, érdekei nemzetközi érvényesítésén.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X