Durva vírus terjed Dél-Koreában


-A A+

MERS-vírussal fertőződött meg 15 dél-koreai, a fertőzés terjedésének megállításában kulcsfontosságú lesz a következő néhány nap - közölték vasárnap a dél-koreai egészségügyi hatóságok.

A fertőzés feltehetőleg egy 68 éves férfitól ered, akinél május 20-án, két héttel azután állapították meg azt, hogy visszatért egy közel-keleti útjáról. Az út során két napot töltött Szaúd-Arábiában, ahol a legelterjedtebb a betegség.

A Middle East Respiratory Syndrome (MERS) koronavírus köhögéssel, lázzal, légzési nehézségekkel járó légúti megbetegedést okoz és vírusos tüdőgyulladást idézhet elő. A betegek halálozási aránya az eddigi tapasztalatok alapján magas, a betegség ellen nincs vakcina. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) napokban közölt adatai szerint a MERS 2012. évi feltűnése óta 1139 esetet regisztráltak, közülük 431 volt végzetes.

A szóban forgó további 14 személy vagy hozzátartozója, vagy kapcsolatba került a férfival a kórházban. Rajtuk kívül megvizsgálnak több mint száz olyan embert, aki vele utazott ugyanazon a repülőgépen, vagy egyéb módon került vele kapcsolatba. Százhuszonkilenc személyt már karanténba helyeztek.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X