Hentespult alatt robbant pokolgép egy piacon


-A A+

Öngyilkos merénylő robbantotta fel magát az észak-nigériai Maiduguri egyik zsúfolt piacán kedden, a halottak száma az ötvenet is elérheti – jelentették kórházi források.

Szemtanúk szerint a támadó egy állatpiac egyik hentespultja alatt rejtette el a robbanószerkezetet a legnagyobb északkelet-nigériai városnak számító Maiduguriban. A halottak között vásárlók és utazók vannak – közölték nevük elhallgatását kérő katonai illetékesek.

Egy közeli egyetem hallgatói elmondták, hogy délután 1 óra körül hatalmas robbanás rázta meg a várost. "Katonai járműveket láttam, amint a térség felé haladnak" – mondta egy diák a Reuters hírügynökség helyszíni tudósítójának.

Egy helyi orvos arról számolt be, hogy harmincegy szénné égett holttestet szállítottak be abba a kórházba, ahol dolgozik. Hozzátette, emellett sokan súlyosan megsebesültek.

A merénylet elkövetését egyelőre egyetlen csoport sem vállalta magára, megfigyelők szerint azonban a Boko Haram szélsőséges iszlamista szervezet állhat a támadás hátterében.

Sajtóhírek szerint a kétmilliós várost kedd reggel megtámadták a Boko Haram fegyveresei. A dzsihadista szervezet központi szerepet szán Maidugurinak abban az iszlám államban, amelyet alapítani akarnak.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X