Megállapodtak a G7-ek a globális felmelegedés visszaszorításáról


-A A+

A globális éghajlatváltozás megfékezéséről tartott eszmecserével folytatódott hétfőn Németországban a világ hét legfejlettebb ipari államát összefogó G7 csoport vezetőinek tanácskozása. 

A bajor Alpokban fekvő Elmau kastélyszállóban (Schloss Elmau) vasárnap kezdődött a Hetek vezetőinek - a házigazda Németország és az Egyesült Államok, Franciaország, Japán, Kanada, Nagy-Britannia és Olaszország állam-, illetve kormányfőjének, valamint az Európai Tanács és az Európai Bizottság elnökének - zárt ajtók mögött zajló tanácskozása. Az első napon világgazdasági és külpolitikai kérdésekről tárgyaltak.

A második, záró nap kiemelt témája az ENSZ decemberi párizsi klímakonferenciája (COP21), amelyen a tervek szerint új megállapodást kötnek majd az éghajlatváltozás elleni küzdelem összehangolásáról.

A házigazda Németország arra törekedett, hogy a Hetek elkötelezzék magukat a legutóbbi, koppenhágai klímacsúcson kijelölt cél mellett, miszerint a globális középhőmérséklet emelkedése az évszázad végéig nem haladja meg a 2 Celsius fokot az ipari forradalom előtti időkhöz képest. Németország szerint a Hetek egyértelmű állásfoglalása nagyban hozzájárulhat a COP21 sikeréhez.

A Politico.com értesülése szerint a Heteknek sikerült megállapodniuk a 2 fokos korlátról.








EZT OLVASTA MÁR?

X