A Fidesz kezdeményezte a menedékjogi törvény módosítását


-A A+

Benyújtotta a Fidesz kedden a parlamentnek a menedékjogi törvény módosítására vonatkozó javaslatát, amely felhatalmazást adna a kormánynak, hogy rendeletben állapítsa meg az úgynevezett biztonságos harmadik országok listáját.

Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője és Kósa Lajos, a kormánypárt ügyvezető alelnöke az előterjesztés indoklásában azt írta: a szabályozás célja, hogy akik ilyen, biztonságos tranzitországból érkeznek Magyarországra, azok ne igényelhessenek politikai menedékjogot. 

"Mert lehet, hogy valaki Szíriában még veszélyben volt, de ha onnan eljön, áthalad Görögországon, végül megérkezik Szerbiába vagy egy másik balkáni államba, ott már nem fenyegeti veszély az életét. Aki tehát olyan helyről jön, ahol üldözik, az élete veszélyben van, annak menedéket kell nyújtani, de megélhetési bevándorlókat nem tud befogadni Magyarország" - fogalmaztak a Fidesz politikusai.

Szerintük az illegális bevándorláshoz kapcsolódó jogszabályi változtatásokat indokolt még a nyáron elfogadni, mert nyárra újabb menekülthullám várható, Ausztriában pedig júliustól szigorodik a szabályozás, "vagyis az onnan kiszoruló bevándorlók is Magyarországon fognak lecsapódni".

Kósa Lajos kedd délután sajtótájékoztatót is tartott törvénymódosítási javaslatukról, amely alapján - mint akkor elmondta - a magyar rendőrség visszafordíthatná azokat az illegális bevándorlókat, akik biztonságosnak számító harmadik országból kísérlik meg a magyar határ átlépését.

A törvénymódosítás a kihirdetését követő napon lépne hatályba.








EZT OLVASTA MÁR?

X