Hivatalos: nincs MERS-fetőzés Szlovákiában


-A A+

Nem igazolódott a MERS-fertőzés gyanúja a kórházba szállított dél-koreai férfinél Szlovákiában – közölte vasárnap az egészségügyi minisztérium szóvivője.

Peter Bubla elmondta, hogy a dél-koreai férfin – aki a járványos betegség tüneteit mutatta – négy vizsgálatot végeztek, és háromnak negatív volt az eredménye. A negyedik teszt eredménye a felső határt súrolta, de az sem volt pozitív. A szóvivő hozzátette, a férfit további vizsgálatoknak alá vetik.

A szlovák sajtó értesülése szerint a férfi a Kia Motors dél-koreai gépkocsigyártó cég zsolnai létesítményében dolgozott egy alvállalkozó alkalmazásában, és egy helyi hotelben szállt meg.

A MERS koronavírus tüdőgyulladással, lázzal, köhögéssel, légzési nehézségekkel járó fertőzést okoz, amely az atípusos tüdőgyulladáshoz (SARS) hasonlít, ám annál kevésbé agresszívan terjed. A betegek halálozási aránya magas, több mint 40 százalékos. A kór ellen egyelőre nincs semmilyen gyógymód. Korábbi közlés szerint Dél-Koreában a járványnak eddig 14 halottja van. 








EZT OLVASTA MÁR?

X