Putyin bekeményít: 40 újabb rakétával bővíti nukleáris arzenálját


-A A+

Negyven új interkontinentális ballisztikus rakétával bővül az orosz hadsereg nukleáris fegyverarzenálja még ebben az évben - jelentette be Vlagyimir Putyin orosz elnök a Moszkva közelében rendezett, Hadsereg 2015 elnevezésű nemzetközi haditechnikai fórum ünnepélyes megnyitóján, kedden.

Hangsúlyozta, hogy az új rakéták a technikailag legfejlettebb rakétavédelmi rendszereken is képesek lesznek áthatolni. Putyin arról is beszélt, hogy a hadsereg hamarosan megkezdi annak a nagy hatótávolságú radartípusnak a tesztelését, amelynek feladata, hogy nyugati irányban figyelje a légteret.

Emellett közölte, hogy - az állami katonai fejlesztések keretében - a hadsereg más új haditechnikai eszközökkel is bővül, mint például a május 9-i győzelem napi parádén bemutatott új, orosz fejlesztésű Armata harckocsikkal és egyéb páncélozott harci járművekkel.

Anatolij Antonov orosz védelmiminiszter-helyettes a RIA Novosztyi orosz hírügynökség jelentése szerint azt mondta a fórum alkalmával: "az az érzésünk, mintha a kollégáink a NATO tagországokból egy fegyverkezési versenybe hajszolnának bele minket".

A Pentagon elképzeléseire reagáltak

Moszkva hétfőn jelezte, hogy veszélyes következményekkel járhat a NATO keleti szárnyának megerősítése Oroszország határai mentén. Az orosz külügyminisztérium a The New York Times című amerikai napilap vasárnapi írására reagált.

E szerint a Pentagonban felmerült elképzelés szerint harckocsikat, tüzérséget és összesen akár ötezer katona felfegyverzésére elegendő más nehézfegyverzetet helyeznének el ideiglenesen a Baltikumban (Észtországban, Lettországban, Litvániában), valamint Lengyelországban, Romániában, Bulgáriában és esetleg Magyarországon. Litvánia és Lengyelország még aznap megerősítette, hogy már tárgyalnak az elképzelés rájuk vonatkozó részének megvalósításáról amerikai szövetségeseikkel.








EZT OLVASTA MÁR?

X