Kiszivárgott: francia államfőket hallgatott le Amerika


-A A+

A WikiLeaks birtokába jutott egyik titkos dokumentum az Élyseé-palota több tisztviselőjének telefonszámát, köztük Francois Hollande államfő közvetlen mobilszámát is tartalmazza. De az amerikaiak megyfigyelték Sarkozyt és Chiracot is.

Jacques Chirac és Nicolas Sarkozy korábbi, valamint Francois Hollande jelenlegi francia elnök után is kémkedett az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) - írta a WikiLeaks kiszivárogtató portál birtokába került dokumentumokra hivatkozva a Libération francia lap internetes változata kedden.

A Libération a WikiLeaks által megszerzett bizalmas hírszerzési jelentésekre hivatkozva azt írta, hogy az amerikai ügynökség 2006 és 2012. május 22. között hallgatta le a francia államfőket. Hollande 2012. május 15-én - tehát egy héttel a WikiLeaks birtokába került legfrissebb dokumentum megszületése után - vette át az elnöki posztot Sarkozytől.

A WikiLeaks szerint az államfőkön kívül miniszterek, kormánytisztviselők, illetve Franciaország amerikai nagykövetének kommunikációját is lehallgatta az NSA. A kiszivárogtatott bizalmas iratok között van több, a francia kormánytisztviselők közti, lehallgatott beszélgetésekről szóló összefoglaló is, amelyek egyebek mellett a világgazdasági válságról, Görögország eurózónából való esetleges kilépéséről, illetve a Hollande-kormány és a német kabinet közti viszonyról szólnak.

Korábban az Edward Snowden informatikus által kiszivárogtatott dokumentumokra hivatkozva a német média arról számolt be, hogy az amerikai ügynökség Angela Merkel német kancellár mobiltelefonját is lehallgatta, ami komoly feszültséget okozott a két szövetséges ország kapcsolatában. Ugyanakkor Merkelnek és kabinetjének kellemetlen perceket - és számottevő népszerűségvesztést - okozott, hogy később kiderült: az NSA a német titkosszolgálat közreműködésével kémkedett európai célpontok után.

Az Elysée-palota az AFP francia hírügynökség érdeklődésére egyelőre nem kommentálta a jelentést. A WikiLeaks szóvivője azt mondta, biztosak az iratok hitelességében.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X