Tetemes végkielégítést kap a BBC lemondott vezérigazgatója


-A A+

450 ezer font végkielégítést kap George Entwistle, a BBC lemondott vezérigazgatója. Entwistle pénteken jelentette be távozását, miután az újságírói etika etalonjának számító brit közmédia vezető esti tévéműsora, a Newsnight egy héttel korábban alaptalanul kevert pedofilgyanúba egy idős konzervatív politikust.George-Entwistle-resignat-008

A botrány miatt Entwistle pénteken magára vállalta a felelősséget: borzasztónak nevezte az évtizedekkel korábbi wales-i ügyben történt oknyomozás színvonalát, és azonnali hatállyal lemondott posztjáról. Az azonban csak vasárnap derült ki, hogy a vezérigazgató döntését egyéves fizetésének megfelelő bánatpénz felajánlásával könnyítette meg a BBC-ben a tulajdonos szerepét betöltő testület, a BBC Trust.

A  nagyvonalú végkielégítést a testület közleménye szerint az indokolja, hogy Entwisle továbbra is segíti a BBC-t egyes ügyekben, elsősorban két, jelenleg is folyó vizsgálatban. A brit politika azonban kevésbé tűnik toleránsnak.

Az alsóház kulturális és médiabizottságának elnöke, John Whittingdale indokolatlannak tartja az összeget. Mint mondta, szinte mindenkiben felmerül a kérdés, hogy miként kaphat valaki, miután dicstelen körülmények között megbukott, egyéves fizetést, jóllehet alig kéthónapnyi időt töltött az intézmény élén.

Whittingdale szerint az, hogy Entwistle segíti a Savile-vizsgálatot, nem indokol ekkora bánatpénzt (a tavaly elhunyt BBC-s gyermekműsor-vezető, Jimmy Savile állítólag több száz emberrel szemben követett el szexuális erőszakot, ám az erről szóló anyagot a BBC-nél fiókban tartották). Remélem, sok ember fog tanúskodni, ám nem hinném, hogy mindegyik pénzt kap ezért – közölte Whittingdale.

A kifizetést a Munkáspárt helyettes vezetője, Harriet Harman is védhetetlennek tartja. Mint mondta, Entwistle-nek nem szabadna a szerződésében kikötöttnél több pénzt elfogadnia, ugyanis a 450 ezer fontos végkielégítéssel még nehezebb lesz helyreállítani a BBC megtépázott presztízsét.

Entwistle-t megbízott igazgatóként az eddigi főigazgató, Tim Davie váltja.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X