Iszlamista támadás ért egy francia gyárat, lefejeztek egy embert


-A A+

Robbanások történtek egy gyárépületben egy Lyonhoz közeli településen, ahol egy magát az Iszlám Államhoz kötő férfi hajtott végre támadást.

FRISSÍTÉSAzonosították a közép-franciaországi Lyonhoz közeli Saint-Quentin-Fallavier egyik vegyi üzeme ellen elkövetett feltehetően iszlamista merénylet elkövetőjét - közölte pénteken a helyszínen  Bernard Cazeneuve belügyminiszter. "Annyit már tudunk, hogy Yassim Salhiról van szó, akit radikalizálódás miatt 2006-ban megfigyeltek, de 2008-ban nem újították meg a megfigyelést. Nem bűntett előéletű" - mondta a miniszter. Hozzátette, hogy feltételezett tettestársakat is őrizetbe vettek. A férfi, akit a támadás helyszínén vették őrizetbe, 1980 márciusában született, és Lyon közelében, Saint-Priest településen lakik.

Egy Lyonhoz közeli üzemben egy támadásban egy ember meghalt és többen megsérültek. Elképzelhető, hogy iszlamista támadás történt.

A francia nyomozók a vegyi üzem kerítésére erősítve találták meg annak az embernek a levágott fejét, aki a merénylet halálos áldozata. Az arcán arab nyelvű feliratok voltak - közölték meg nem nevezett tisztségviselők.  

Az egyebek között gázpalackokat gyártó Air Products amerikai céget az első feltételezések szerint egy vagy két férfi támadta meg délelőtt 10 óra magasságában a Lyontól mintegy húsz kilométerre található ipari zónában. A tettes vagy tettesek egy gépkocsival törtek be a telep udvarára, és akkor történt a robbanás, amelyben két helybeli ember könnyebben megsérült. Egyes források szerint az egyik támadó kezében iszlamista zászlót lengetett. 

A hatóságok egy tettest őrizetbe vettek. Egy helyi lap információi szerint egy 30 éves férfiról van szó, akit a titkosszolgálat már korábban megfigyelt. A rendőrség ezt nem erősítette meg, hanem azt közölték, hogy a férfinél nincsenek személyi okmányok.

A környékbeli üzemek dolgozói a France Info hírrádióban elmondták: egyetlen robbanást hallottak 10 óra körül, lövéseket nem.  Az ügyben a párizsi ügyészség terrorelhárítási részlege indított nyomozást.

Manuel Valls kormányfő elrendelte Lyon környékén minden "kényes hely" védelmének a megerősítését. Bernard Cazeneuve belügyminiszter, aki délelőtt a környéken tartózkodott, már megérkezett a helyszínre és délután sajtótájékoztatót tart. A Brüsszelben tartózkodó Francois Hollande államfő jelezte: azonnal visszaindul Párizsba, ahol délutánra összehívta a védelmi tanács ülését. Az elnök azt mondta: azonosították a feltételezett elkövetőt. A francia hírtelevíziók szerint a férfi megmondta a nevét a rendőröknek. 

A támadásra fél évvel azután került sor, hogy Párizsban iszlamisták 17 halálos áldozattal járó merénysorozatot hajtottak végre. Január 7-én a Charlie Hebdo című szatirikus hetilap szerkesztőségében 12 embert lőtt le két merénylő, másnap egy harmadik dzsihadista egy rendőrnőt lőtt le egy külvárosban, majd harmadnap túszokat ejtett egy zsidó élelmiszerboltban, akik közül négyet meggyilkolt. A  kommandósok őt és a másik két menekülésben lévő terroristát is tűzharcban megölték. 

A fővárosban azóta a legmagasabb a terrorkészültség, mintegy 310 épületet védenek katonák, s a hatóságok többször is jeleztél, hogy nagyon magas a fenyegetettség az egész országban. Legutóbb áprilisban vettek őrizetbe egy algériai diákot, aki a gyanú szerint a templomok ellen tervezett merényletet.

 








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X