Azonosították a francia támadás lefejezett áldozatát


-A A+

Azonosították a közép-franciaországi Lyonhoz közeli Saint-Quentin-Fallavier egyik vegyi üzeme ellen elkövetett, feltehetően iszlamista merénylet áldozatát, aki egy lyoni üzletember – közölték pénteken a francia hatóságok.

A 45 éves férfi közlekedési vállalatának behajtási engedélye volt az –egyebek között gázpalackokat gyártó – Air Products amerikai cég telepére, amelynek udvarára a feltételezett merénylő egy gépkocsival berontott és ott robbanást idézett elő, amelyben az üzem két dolgozója könnyebben megsérült.

A merénylet halálos áldozatának fejét a vegyi üzem kerítésére erősítve találták meg. Az ügyben eddig három embert vettek őrizetbe: a 35 éves Yassin Salhit, akit a támadással gyanúsítanak, valamint a feleségét és egy feltételezett tettestársat.

Francois Hollande francia és Bédzsi Káid esz-Szebszi tunéziai elnök kifejezte a szolidaritását a terrorizmussal szembeni fellépést illetően a pénteken Franciaországban és Tunéziában elkövetett merényletek miatt. A francia elnöki hivatal közleménye szerint a délutáni telefonbeszélgetés során a két ország vezetője „kifejezte szolidaritását a terrorizmussal szemben, és azon szándékát, hogy folytatják és megerősítik együttműködésüket ezen veszedelem elleni küzdelemben”.

 

 








EZT OLVASTA MÁR?

X