Felbérelt, ortodox zsidónak öltözött mexikóiak tüntettek a Pride ellen


-A A+

Mexikói munkásokat bérelt fel és öltöztetett be ortodox zsidónak egy szélsőséges zsidó szervezet, hogy a New York-i Pride melegfelvonulás ellen tüntessenek.

Amikor a New York Times újságírója megkérdezte, hogy zsidók-e, az egyik tüntető közölte, hogy ők olyan mexikói munkások, akiknek fizettek, hogy itt álljanak. Transzparenseiken a Jewish Political Action Committee nevű szervezet logója volt, és olyan szövegek, mint a judaizmus tiltja a homoszexualitást, vagy ma kutyával házasodunk (?), holnap zsiráffal.

Az egyik fotón ellen-ellentüntetőt is látni, akinek tábláján az áll: "Ennek a fickónak hobbira van szüksége", és nyíllal mutat a tüntetőkre.

Történt egy kisebb összezörrenés is, amikor ledőlt a tüntetőket elválasztó kerítés: állítólag ekkor egy felbérelt tüntető megütötte az egyik, ameneten részt vevő férfit, mire annak egy ismerőse visszaütött.

Állítólag azok a diákjaik, akik jellemzően tüntetnek eseményeken, nem tehetik ki maguknak homoszexuálisok látványának.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X