Felgyújtotta magát egy férfi egy japán szupervonaton


-A A+

Tűz ütött ki és sűrű füst keletkezett kedden a japán Sinkanzen gyorsvasút egyik szerelvényén, miután egy férfi felgyújtotta magát. Az elkövető belehalt sérüléseibe, egy további utas meghalt és legalább húszan megsérültek – számolt be kedden a helyi média.

Az incidens miatt a Sinkanzen összes járatát leállították Tokió és Oszaka között. A japán média értesülései szerint a sérültek közül ketten súlyos, mások enyhébb füstmérgezést kaptak.

A mintegy ezer utast szállító szerelvény Odavara város körzetében vészleállást hajtott végre a tűz miatt. A lángok az első, vezetőállásos kocsiban csaptak fel. Az NHK japán közszolgálati tévé jelentése szerint a kocsit ellepte a füst, a szerelvényen lekapcsolták az áramot. A keletkezett tüzet eloltották, és az utasokat leszállították a vonatról.

A vonatot működtető JR Tokai vállalat szóvivője azt mondta, az egyik utas olajat öntött a fejére, majd felgyújtotta magát. Tettének oka egyelőre nem ismert.

A szerelvény a fővárosból, Tokióból tartott az ország középső részén fekvő Oszakába. Nagyon ritkán történnek balesetek a japán gyorsvonatokon. A Sinkanzenen a múlt század hatvanas éveiben történt szolgálatba állítása óta szinte nem volt jelentősebb baleset.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X