Markó: a Fidesz továbbra is le akarja nyomni az RMDSZ-t


-A A+

„Próbálkoznak a magyarországi támogatók valamilyen változással, de szó sincs róla, hogy lemondtak volna arról, hogy az RMDSZ-szel szemben meg kell próbálni győzelemre vinni egy másik pártot, és ezáltal lenyomni az RMDSZ-t” – jelentette ki egy hétfőn megjelent interjúban a Népszabadságnak Markó Béla.

Az RMDSZ volt elnökét többek között arról kérdezte a magyarországi napilap: befolyásolja a választások eredményét, hogy a jelek szerint a Fidesz ismét beleszól a romániai parlamenti választási kampányba?

A politikus szerint a magyar kormánypártok tanulhattak volna abból, ami az önkormányzati választásokon történt. Ekkor ugyanis az RMDSZ a szavazatok 86 százalékát megszerezte. „Valamennyire okultak is Magyarországon, olyan értelemben, hogy most nem két pártot indítanak az RMDSZ-szel szemben, hanem csak egyet. Úgymond megvalósították az RMDSZ-en kívüli egypártiságot: néhány hónap alatt az MPP-ben elnökcsere történt, az MPP nem indít jelölteket” – fogalmazott Markó.marko-bmp

A volt szövetségi elnök azt tartaná kívánatosnak, hogy Magyarországon egyetértés legyen az RMDSZ-szel kapcsolatosan. „Ez az egyetértés arról szólhatna többek között, hogy tiszteletben kell tartani a határon túli magyar közösségek politikai akaratát és politikai döntéseit. Ha tehát az erdélyi magyarok elsöprő többsége az RMDSZ-t támogatja, akkor ezt tudomásul kell venni, és az RMDSZ-szel kell elsősorban és kiemelten politikai kapcsolatokat építeni. Mint ahogy fordítva is: az RMDSZ-nek kutya kötelessége, hogy a magyarországi politikai pártokkal szoros kapcsolatokat építsen ki” – mondta a politikus.

Markó ugyanakkor problematikusnak tartja, hogy nem Magyarországon élő magyarok tömegesen szavazni fognak a 2014-es magyarországi választásokon. „A választás nemcsak a nemzeti kérdésről szól, hanem szociális problémákról, gazdaságról, oktatásról, egészségügyről, számos olyan kérdésről, amellyel ők nem szembesülnek. Egyszerűen nagyon nehéz nekik a magyarországi valóságról véleményt mondani. Tehát ez egy új helyzetet teremt, és egy új minőséget jelent szerintem a választások esetében. Én ezzel nem szaladtam volna így előre, és ismétlem, nem is tudok vele egyetérteni” – jelentette ki. {loadposition szeben}








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X