További merényletek várhatók turisták ellen Tunéziában és Egyimptomban is


-A A+

További terrorista merényletek várhatók nemcsak Tunéziában, hanem Egyimptomban is – figyelmezetette csütörtökön a TVN24 lengyel hírtelevízióban az Észak-Afrikába készülő lengyel turistákat Marek Biernacki államtitkár, a lengyel titkosszolgálatok felügyelője.

Biernacki a lengyel hírszerzés információira hivatkozva kifejtette: az Iszlám Állam, valamint az al-Kaida terrorszervezet radikális hívei politikai, pénzügyi és presztízsbeli céljaik elérése érdekében további támadásokat terveznek a „pihenésüket töltő, védtelen külföldiek ellen”.        

A titkosszolgálati vezető hangsúlyozta: az állam szerepe az, hogy a potenciális veszélyekre figyelmeztessen, az utazni szándékozók azonban maguk döntik el, „milyen kockázattal jár, hogy a világ érdekes helyein megfordulnak”.

A két észak-afrikai ország egyes területei hosszabb ideje a lengyel külügyminisztérium által közölt, az utazásra nem javasolt térségek listáján  szerepelnek, a Vörös-tenger partján lévő leghíresebb egyiptomi üdülőhelyek azonban továbbá is kivételt képeznek ez alól, a külügyi figyelmeztetés ezekre nem vonatkozik.

A múlt pénteki, 38 halálos áldozatot követelő tunéziai merényletnek nem volt lengyel áldozata. A Bardo Múzeumban áprilisban szélsőséges iszlamista fegyveresek által elkövetett támadás 23 álodozata közül 2 lengyel volt.

 








EZT OLVASTA MÁR?

X