Újabb dzsihadista vezérrel végzett egy amerikai légicsapás


-A A+

Szíriai területen végrehajtott amerikai légicsapás végzett az Iszlám Állam (IÁ) egyik fontos vezetőjével, aki öngyilkos merénylők külföldi toborzását irányította a dzsihadista szervezeten belül - közölte helyi idő szerint szerdán este az amerikai védelmi minisztérium.

A tunéziai Tarik bin Tahar al-Avni al-Harzi nevű dzsihadista a külföldiek toborzása mellett az iraki öngyilkos akciók irányításában, a szervezetnek címzett pénzügyi adományok összegyűjtésében és a fegyverbeszerzésben is fontos szerepet töltött be. Halálával az IÁ nehezebben tud majd külföldi harcosokat vinni a szíriai és iraki hadszíntérre, illetve nehezebben tudja majd felszerelését és csapatait mozgatni az iraki-szíriai határon - mondta Jeff Davis, a Pentagon szóvivője.

A férfi az amerikai hatóságok információi szerint 2013 óta gyűjtött pénzt a dzsihadistáknak, és egy alkalommal az ő közbenjárásával sikerült eljuttatni egy kétmillió dolláros felajánlást egy katari pénzembertől az IÁ-nak. Egy évvel később már az IÁ iraki öngyilkos akcióiért felelős „emírje", azaz vezetője lett, majd a török-szíriai határ térségében vette át az IÁ-hoz csatlakozni vágyó külföldiek toborzásának, kiképzésének és Szíriába juttatásának irányítását. Egyebek mellett Angliából, Albániából, Dániából és Észak-Afrikából toborzott harcosokat a szervezetnek - jelentette külügyminisztériumi tájékoztatásra hivatkozva a The Wall Street Journal amerikai üzleti lap honlapján.

A dzsihadistával még június 16-án végzett egy amerikai dróncsapás, de halálhírét csak most közölték. A Pentagon nemrég arról is beszámolt, hogy Harzi testvérét egy nappal korábban ölték meg az iraki Moszul városában. A fivérnek az amerikai hatóságok szerint köze volt az Egyesült Államok bengázi képviselete ellen 2012-ben elkövetett terrorakcióhoz, amelyben négy amerikai állampolgár, köztük az Egyesült Államok líbiai nagykövete is életét vesztette.








EZT OLVASTA MÁR?

X